Nagyvilág

Videó: nem használhatta a vécét a repülőn – a padlóra pisilt

Nagyon kellett.

Érdekes, mondhatni szokatlan jelenetek játszódtak le a minap egy Wizz Air-járaton.

A londoni Luton repülőtérről Varsóba tartó repülőgépen bemondták, hogy felszállás előtt, amíg tankolják a gépet, a mosdók használata tilos. Egy utas jelezte, hogy ennek ellenére neki sürgős lenne.

Patthelyzet alakult ki, amit a nő oldott fel azzal, hogy a konyhafülkében a falnak dőlve, leguggolva pisilni kezdett. Néhány papírtörlőt maga alá helyezett, de láthatóan ez túl sokat nem számított a végeredmény szempontjából.

A videón hallható, amint telefonon (merthogy vizelés közben beszélgetett is) közli valakivel, hogy épp a konyhában pisil, és már kihívták rá a rendőrséget,

Mert ez az én hibám. Persze, hogy az én hibám!

Majd pedig a konyhafülkébe belépő emberekkel (valószínűleg a személyzet tagjaival vagy kedves utastársakkal) következtek az alábbi beszélgetések:

– Ez most komoly? Ez undorító

– Én megkérdeztem.

– Ön egy felnőtt nő. Ez undorító.

– Tudom. De megkérdeztem, hogy kimehetek-e a vécére.

***

– Tehát úgy gondolja, hogy oké a padlóra pisilni?

– Nem. Tudom, hogy nem oké.

A társaság tájékoztatása szerint innentől az ügy a rendőrség hatáskörébe tartozik.

 

(via Sun, Metro, kiemelt kép: Thinkstock)

Megéri a kádba pisilni. És a csapba?
Pénzügyi szempontból így hangzik a kérdés: megéri évi 1740 forintért zuhanyzás közben elengedni a kisdolgot?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik