A 168 Órában Markus Meckel bírálja a kereszténység beemelését a magyar alkotmányba. Azt mondja, lelkipásztorként teológiai okokból azért alapított inkább szociáldemokrata pártot, mert egy keresztényt fenyeget a csábítás, hogy politikai célból kisajátítsa magának a hitet.
Nagyon veszélyesnek tartom, ha egy politikát kereszténynek minősítenek. Istent a pártunkhoz kapcsolni, magunkat így Isten fölé helyezni, ez blaszfémia.
Elismeri, ez nem csak „magyar betegség”, a bajor CSU hasonlóan gondolkodik, de szerinte durva visszaélés a vallás felhasználása politikai célokra. Angela Merkel, a lelkészlány is jól érzi ezt a veszélyt, biztos, hogy ő nem vinne hitet a politikába.
Orbán Viktor taktikázásának nevezi, ahogy a néhai Helmut Kohlt szembe akarja állítani az őt rendre bíráló Angela Merkellel.
A Kohl nevével most fémjelzett „jó Németország” szembeállítása Merkelével, ahonnan Orbánt kritizálják, csak a magyar kormányfő ügyeskedése.
Szerinte a magyar kormányfő Európa hőse lenne, csak ezért beszél a kereszténydemokrácia, az Európai Néppárt megújításáról. Erre ő komoly fenntartással tekint, mert
ami Magyarországon történik, az szöges ellentétben áll
az európai jogrenddel, az egyetemes európai értékekkel, a hatalmi ágak megosztásával, a pluralizmussal, a sajtószabadsággal, a civil szervezetek szabad működésével.
A lényeg a jog uralma, nem pedig az uralkodás a jog felett. Orbán Viktor mindezeket az alapelveket súlyosan megsérti.
Bírálja Merkelt is, mert technokrataként kormányoz, nem magyarázza el, mit és miért tesz.
Ha nagy a bizonytalanság, akkor nagy a veszély is, hogy az emberek bedőlnek a kóklereknek, akik egyszerű megoldást ígérnek bonyolult kérdésekre, és világos ellenségképeket mutatnak fel. (…) Jellemző egyébként, hogy Orbán éppen Sorosban látja az ellenség képét.
A spekuláns pénzügyi tevékenységét nem akarja megítélni, inkább azt emeli ki keresztyénként,
hogy Isten is azt akarja, hogy az ember a maga ura legyen, hogy a Teremtőtől kapott képességeivel szabadon élve vállalhassa a felelősséget a saját életéért.
Bízik abban, hogy Berlinben nem alakul a bécsihez hasonló, kereszténydemokratákból és szélsőjobboldaliakból álló kormány, bár azt elismeri, hogy a szociáldemokraták (SPD) mély válságban vannak. Az okokat hosszan sorolja, majd úgy véli, a baloldalnak is közösen kell fellépnie Európában, konkrét megoldást kínálnia a problémákra, amelyek globálisak. Azokat ezért nemzeti keretben a nagy országok sem tudják megoldani, a kisebbek végképp nem.
Cáfolja, hogy ne lenne „különleges viszony” Németország és Magyarország között, csak az már nem a kormányok, hanem az emberek között van (kultúrában, gazdaságban, civilek, egyházak között). A kölcsönös rokonszenvet „egy kormány otromba magatartása sem feledtetheti”.
Így méltatták a fideszesek a mostani kritikust
Marcus Meckelt három éve Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki. Azt azoknak ítélik oda, akik életművükkel, munkájukkal sokat tettek a magyarság értékeinek megőrzése, gyarapítása és Közép-Európa népeinek békés együttélése érdekében.
Az evangélikus lelkésznek, az NDK utolsó külügyminiszterének az elismerést Lezsák Sándor, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumi elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke adta át, és Balog Zoltán miniszter méltatta. Úgy, hogy legjellegzetesebb tulajdonsága a „belső szabadság”, amellyel az NDK sötétszürke világában is kiállt a gondolkodás, a hit és a cselekvés szabadsága mellett.
Ez a belső szabadság tette őt a közép-európai ellenzéki együttműködés egyik központi alakjává és képessé arra, hogy meglássa a világ sokszínűségét.
Balog Zoltán a németek és a magyarok közös feladatának nevezte, hogy figyelmeztessenek a szabadság értékére, hiszen
ki tudhatná jobban Európában, hogy milyen értékes a szabadság, mint azok az országok, amelyek két diktatúrát is átéltek.
Lezsák Sándor az ünnepséget azzal zárta le, hogy a kitüntetett személye is igazolja, hogy van jövője a keresztény Európának.
Kiemelt kép: Emmanuele Contini/NurPhoto/AFP/Europress
