Nagyvilág

Kivégezték a gyilkos japán szekta összes tagját

A Legfőbb Igazság tagjai követték el a szaringázos támadásokat.

Japánban kivégezték az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) nevű  szekta mind a 13 halálra ítélt tagját. A világvége-hívő csoport a 90-es években két támadást hajtott végre szarin ideggázzal az országban.

Az Aum Sinrikjo vezetőjét, Aszahara Sokót és a szekta további hat tagját július elején végezték ki, a másik hat embert a két szarintámadásért és háromrendbeli gyilkosságért ítélték halálra.
A szektavezért és tizenkét társát 2004-ben ítélték halálra.

Aszahara, valódi nevén Macumoto Csizuo 1987-ben alapította a buddhizmust és a hinduizmust apokaliptikus víziókkal vegyítő szektát. A tagok száma rohamosan nőtt, az 1990-es választásokon 25 hívő indult, de nem jutottak be a képviselőházba.

A szektavezér a kormányt okolta ezért, a japán hírszerzés szerint ekkor kezdett vegyi fegyvereket felhalmozni.A világvége-hívők első szarintámadásukat 1994-ben hajtották végre Macumoto városban, földvitába keveredtek a helyi hatóságokkal. Nyolc ember halt meg és mintegy 140-en sérültek meg.

Az Aum Sinrikjo 1995-ben, második merényletével vált világszerte hírhedtté, amikor az ideggázzal megmérgezte Tokió metróhálózatát (kiemelt kép). 13 ember meghalt és több mint hatezren különböző mértékű egészségkárosodást szenvedtek. A szekta más támadásokat is végrehajtott, összesen 29 ember halála szárad a lelkükön.

Aszaharának népszerűsége csúcsán több mint tízezer követője volt Japánban, és további több tízezer külföldön (Németországban, Oroszországban, az Egyesült Államokban). Japánban a Fudzsi-hegy lábánál éltek kommunában. A vezér tanításait tanulmányozták, bizarr rituálékat tartottak, fegyvereket halmoztak fel.

A szektának Japánban legalább két legálisan működő utódszervezete is maradt, Alef és Hikari-no Va elnevezéssel. Előbbi, amely puszta névváltoztatás útján jött létre 2000-ben, bocsánatot kért terrorakcióiért, kártérítést fizetett a metrótámadás áldozatainak.

Egy amerikai terrorkutató intézet szerint azonban az Alef tagjai a szekta létrejöttének évében titkos számítógépes hálózatokba törtek be, hogy információkat gyűjtsenek oroszországi, ukrajnai, kínai, dél-koreai, tajvani és japán nukleáris létesítményekről.

A két utódszervezetnek a mai napig számos követője akad a világon, Japánban 1650-re, Oroszországban 460-ra tehető számuk. 910 millió jenes (több mint kétmilliárd forintos) vagyonnal rendelkeznek. Az utódszekták működését a japán hatóságok folyamatosan ellenőrzik. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik