Június közepén indította el a szíriai hadsereg a legújabb offenzíváját, ezúttal az Izraellel és Jordániával határos déli tartományok ellen. A brutális jelenetekkel tarkított támadás hatására több százezer ember menekült el ismét, ám múlt pénteken – orosz közvetítéssel – megegyezés született a kormányerők és a felkelők egy csoportja között. Ennek eredményeképpen Deraa tartomány összes városában és településén megadták magukat az ellenzéki csoportok a szabad elvonulás fejében. A tartomány feletti ellenőrzés visszaszerzése jelentős szimbolikus erővel is bír a kormányzat számára, hiszen 2011-ben innen indultak el az első megmozdulások.
Az erőszak logikája
A szíriai kormányerők korábban vegyi fegyvereket vetettek be a civil lakosság ellen. Ezek a támadások inkább a pánikkeltésre szolgáltak, illetve arra, hogy egy-egy nagyobb gyalogsági offenzívát előzzenek meg. A szíriai kormányerők a saját szempontjukból kényszerhelyzetben voltak és vannak a mai napig. Jelentős emberhiánnyal küzdenek, egybehangzó források szerint hiába majd’ százezres hadseregről van szó, két-három alakulat és mindössze néhány ezer főnyi katona az, aki 2015 óta a legnagyobb harcokat vívta meg Aleppónál, Deir-ez-Zórnál, Kelet-Gútában vagy most Dél-Szíriában. Ennél fogva a rezsim győzelme vagy túlélése szempontjából semmi sem ér többet a saját katonái életénél. Ráadásul az elmúlt években azt láttuk, hogy a legnagyobb fenyegetésnek tekintett Egyesült Államok sem hajlandó érdemben megmozdulni egy-egy vegyifegyver-támadás után. Ez pedig felbátorította Damaszkuszt.
(Fotó:Mohamad Abazeed / AFP)
A mostani offenzíva Dél-Szíriában sajnálatosan igazolja az Asszad-rezsim eddigi taktikáját. A dél-szírai civil, akit idáig megkímélt a háború, most azt látta, hogy az erőszak hozzá is bekopog. Személyes történetekből, az internetről, a hírcsatornákból pontosan tudja, hogy mi vár rá, ha megindulnak az orosz bombázók és a szíriai helikopterek. A fuldokló gyerekek, a szisztematikusan célzott kórházak, a lebombázott városnegyedek mindenki emlékezetébe beleégtek, nem véletlen, hogy a harcok kezdete óta, aki csak tudott elmenekült a városokból a jordán vagy az izraeli határra.
A rezsimmel szemben álló erők is tudják a sorsukat: vagy halálukig harcolnak, vagy elfogadják az orosz közvetítőkkel érkező egyezséget. Mint korábban más esetekben, a szíriai rezsim most is felajánlotta, hogy a harcosok a családjukkal együtt átmehetnek Észak-Szíriába, nem kell megadni magukat a kormányerőknek.
A korábbi harcok alkalmával sulykolt taktika most meghozta az eredményt, a felkelők Deraa tartományban két hét után megadták magukat. A kormányhadsereg úgy szerezte vissza az ellenőrzést a teljes jordán határon, hogy egy puskalövésre nem volt szükség. Állítólag mintegy hatezer fegyveres és családtagjaik kapnak szabad utat a török ellenőrzés alatt levő Idlib tartományba.
(Fotó: Mohamad Abazeed / AFP)
Orosz érdekek Helsinki előtt
A Dél-Szíriában aratott sikerek nemcsak Damaszkusznak előnyösek, hanem Moszkvának is. Sőt, az időzítés szempontjából Vlagyimir Putyin elnöknek talán még fontosabb is ez az eredmény, mint Bassár el-Aszadnak. Július 16-án találkozik az orosz államfő Donald Trump amerikai elnökkel Helsinkiben. Az egyébként is történelmi jelentőségű találkozót hatalmas várakozások előzik meg, mindkét fél szeretne sikerekkel hazatérni, erősíteni saját pozícióját belpolitikai téren is.
Az USA és Oroszország között súlyos konfliktus feszül az ukrajnai Krím-félsziget elfoglalása óta, amire válaszul a NATO 2014 óta jelentősen erősítette kelet-európai jelenlétét. A Trump–Putyin találkozó külön pikantériája lesz, hogy pár nappal a július 11-12-i NATO-csúcs után rendezik, ott pedig várhatóan Trump néhány európai szövetségesét fogja bírálni, amiért nem költenek eleget a hadseregükre, ki nem mondva: nem vesznek részt eléggé az oroszok feltartóztatásában.
Hogy jön ide Szíria? Úgy, hogy a helsinki találkozó egyik pontja a szíriai helyzet megvitatása lesz. A dél-szíriai területek számítottak az egyetlen olyan régiónak, ahol az Egyesült Államok – saját állítása szerint – komoly befolyással bírt a felkelő csoportokra, és aggódva figyelte az offenzíva előkészületeit. Lehet, hogy egy másik konfliktusban az USA „aggodalma” jelentene valamit, de ez esetben annyi látszott, hogy az Egyesült Államok fogatlan oroszlán, amely csak együttérző nyilatkozatokat tudott közzétenni a humanitárius katasztrófa és az ellenzék összeomlása miatt. Ettől kellene tartania Putyin elnöknek?
Helsinkiben Szíriával kapcsolatban Putyinnak már csak egyetlen kérdést kell feltennie Trumpnak: mi a szándéka a kurdokkal? Meddig akar csapatokat állomásoztatni ott? Ha valaki inkább azt a kérdést várná, hogy mi lesz Aszad elnök sorsa, az már legalább egy éve nem téma Washington számára. Aszad nyert, ő a kisebbik rossz most már az USA szemében is, hiszen nincs olyan ellenzéki erő, amelynek radikalizmusa ne fenyegetné egyszerre Szíriát és a nyugatot.
Ahhoz, hogy Trump elfogadjon egy orosz vezetésű szíriai rendezést, magyarán hogy Moszkva hozza el a békét, persze Putyinnak is kínálnia kell majd valamit cserébe. A mostani dél-szíriai offenzívában feltűnően hiányoztak az iráni vagy az általuk irányított afgán, iraki vagy libanoni erők. A találgatások szerint ez gesztus volt az USA és Izrael felé az oroszok részéről. Egyrészt kerülték egy fölösleges beavatkozás kiprovokálását, másrészt megmutatták, hogy az orosz-iráni-szíriai háromszögben ki hozza a döntéseket.
Iránt mint trófeát minden bizonnyal elfogadná az USA cserébe azért, hogy Moszkva legyen a békecsináló. Ez pedig a hatalmas anyagi haszon mellett óriási dicsőséget hozhat diplomáciai téren Oroszországnak, fontosabbat, mintha megnyerték volna a futball-világbajnokságot.
Kiemelt képünkön: Szíriai kormánykatona az ország zászlaját viszi a naszíbi határátkelőnél, a Jordániával szomszédos délnyugat-szíriai Deraa tartományban 2018. július 7-én. A szíriai kormányerők egy nappal korábban visszafoglalták a felkelőktől a stratégiai jelentőségű átkelőt. Fotó:Juszef Badaui/EPA/MTI
