Nagyvilág

A 2011-es cunami óta ez a leghalálosabb természeti katasztrófa Japánban

A legfrissebb értesülések szerint legkevesebb 176 halálos áldozatot követeltek a múlt hét második fele óta tartó heves esőzések kiváltotta áradások és földcsuszamlások, ezzel a mostani a leghalálosabb természeti katasztrófa Japánban a 2011-es tóhokui földrengés és cunami óta, írja a CNN.

A katasztrófa sújtotta nyugat-japán térségbe látogatott Abe Sindzó miniszterelnök szerdán. Az MTI szerint útjának első állomásaként az egyik legtöbb kárt szenvedett Okajama prefektúrába érkezett. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára elmondta: a miniszterelnök meglátogat egy evakuációs központot is Kurasikiben. Egyedül a város Mabicsó nevű körzetében az áradások 48 életet követeltek.

A katasztrófavédelmi hatóságok szerint 15 prefektúrában kedd délutánig még mindig több mint tízezren tartózkodtak az evakuációs központokban.

MTI/EPA/Jiji Press

Emellett a mentőalakulatok több tízezer tagja a 33 Celsius fokos hőségben még mindig azon van, hogy átfésülje a katasztrófa sújtotta régiót a mintegy hatvan eltűnt után. Hirosimában 45 embernek veszett nyoma, Okajama városában pedig öt eltűntet keresnek továbbra is – jelentette az NHK közszolgálati televízió.

Felmérjük az áldozatok szükségleteit és sürgetni fogjuk a mielőbbi újjáépítést

– jelentette ki a japán kormányfő. A tokiói kabinet kedden négymilliárd dollárt ígért újjáépítési célokra azzal, hogy szükség esetén pótköltségvetést terjeszt be.

Abét heves bírálatok érték, mert múlt héten csütörtökön az esti órákban – a Twitteren megjelent felvételek tanúsága szerint – ivászatot rendezett pártja parlamenti képviselőivel, miközben a meteorológiai hatóságok már figyelmeztetést adtak ki Nyugat-Japánra. Az összejövetelen jelen volt Onodera Icunori nemzetvédelmi miniszter, és Fumio Kisida volt külügyminiszter is, akinek választókörzetében, Hirosimában legkevesebb hatvan életet követelt az ítéletidő.

Abe szeptemberben újraindul pártja, a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki tisztségéért. A politikus népszerűségét korábban az tépázta meg, hogy kiderült: kedvezményes áron vásárolhatott állami tulajdonban lévő telket az az iskola, amelynek a felesége, Abe Akie egy ideig a tiszteletbeli igazgatója volt. A kormányfő tagadta, hogy visszaélt volna helyzetével.

Kiemelt kép: MTI/EPA/JIJI Press

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik