Nagyvilág

2055-re tízmilliárd ember lesz a Földön

512,6 millió ember élt az EU-ban idén január 1-jén, 1,1 millióval többen, mint egy évvel korábban – tette közzé az uniós statisztikai hivatal. A természetes változás negatív volt, vagyis többen haltak meg, mint ahányan születtek (5,3 millió, illetve 5,1 millió), de a bevándorlás ezt a természetes fogyást bőven ellensúlyozta.

Az ENSZ pedig az egész Földre nézve készített egy előrejelzést, amely szerint várhatóan csaknem tízmilliárd ember él majd a bolygón 2055-ben. A világ népessége már mostanra meghaladta a 7,6 milliárdot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Azt is írták, hogy ugyanakkor mérséklődött a népességnövekedés üteme.

Az ENSZ 1989-ben nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét, mivel a Föld népessége két évvel korábban ezen a napon érte el az 5 milliárdot.

Az ENSZ közepes szintű termékenységgel számoló prognózisa szerint 2100-ra a Föld lakóinak száma a jelenlegi másfélszeresére, mintegy 11,2 milliárdra növekszik.

A KSH a népesedési világnaphoz kapcsolódóan kiadványt jelentetett meg, a közleményben ebből több fontosabb adatot ismertettek. Egyebek mellett azt írták az MTI szerint, hogy az 1980-as évek vége óta a népesség növekedésének üteme mérséklődött, így 2050-ben várhatóan már csak 50 millióval, az évszázad végén pedig kevesebb mint 10 millióval leszünk többen évente a Földön.

  • Afrika 1,3 milliárdos lakosságszáma 2050-re várhatóan megduplázódik, a század végére pedig megközelíti a 4,5 milliárdot. Így 2100-ra az afrikai kontinensen élőknek a világ népességén belüli – 40 százalékos – aránya alig marad el az ázsiai 43 százaléktól.
  • A Föld legnépesebb országa továbbra is Kína és India marad, ám India lakossága várhatóan 2024-re eléri Kínáét. Akkor mindkét ország népessége 1,4 milliárd körül lesz. India és Nigéria népességgyarapodása a legintenzívebb, ez a két ország adja majd a 2018-2050 közötti időszakban a világ növekményének csaknem egynegyedét.
  • A jelenleg a tíz legnépesebb országban a világ népességének 58 százaléka él, közülük öt Ázsiában, kettő Latin-Amerikában, egy-egy ország pedig Észak-Amerikában, Afrikában és Európában található. 2100-ra azonban öt afrikai, négy ázsiai és mindössze egy észak-amerikai állam szerepel majd a tízes rangsorban. A globális növekedés jelentős része mindössze néhány afrikai országnak tulajdonítható.
  • 2050-re a világ népességének 68 százaléka városokban lakik majd. A városodás és a világ népességének általános növekedése együttesen 2,5 milliárddal növeli a városlakók számát. Utóbbi legjelentősebb emelkedése Indiában, Kínában és Nigériában várható, ennek következtében Indiában 416, Kínában 255, Nigériában 189 millióval többen élnek majd városokban, mint napjainkban.
  • Az Eurostat által készített népesség-előreszámítás alapváltozata szerint az unió népessége a 21. század közepéig lassú ütemben folyamatosan növekszik, 2045-ben eléri 529,1 milliós maximumát, ami 3,4 százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. Ezt követően a trend lassú csökkenésbe megy át, végül a népességszám 2080-ra 518,8 millióra mérséklődik – írta a népesedési világnap alkalmából kiadott közleményében a KSH.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik