Nagyvilág

Egy hónap után hazajöhetett Amerikából a kétéves Levente

Egy hónap után hazatérhetett a kétéves Levente Magyarországra, nővére hozta haza – közölte az RTL Híradó. Ő az a kisfiú, akit már több mint egy hónapja azért szakítottak el szüleitől, mert az amerikai hatóságok szerint illegálisan akartak átlépni a kanadai-amerikai határon.

Sikerült elintézni, hogy beszélhessek vele egy pár szót, ő ugyan még nem nagyon beszél, mivel csak 2 éves, de éreztem a hangján, hogy nagyon-nagyon boldog, és nagyon örül, hogy egy olyan hangot hallhat, ami ismerős számára

– mondta a kisfiú nővére.

A lány szerint a család egy hétre utazott Kanadába, és csak azért akartak átmenni Amerikába, hogy meglátogassák ott élő barátaikat. A határon derült ki, hogy valami baj van a papírjaikkal.

Szülei viszont még mindig őrizetben vannak Amerikában.

Apját akár néhány napon belül kitoloncolhatják, hazajöhet, de a kisfiú anyját bíróság elé állítják és akár sokéves börtönbüntetést is kaphat.

Az RTL Híradó úgy tudja, a nőnek 2014-ben azért kellett menekülnie az országból, mert azzal vádolták, hogy névházasságot kötött egy amerikai férfival, hogy így jusson letelepedési engedélyhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik