Nagyvilág

Két újságírót is tíz év börtönre ítéltek Törökországban

Tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek Törökországban pénteken több újságírót, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük volt a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózathoz, közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.

Az azóta már megszűnt Zaman című napilap mintegy 30 újságíróját és vezetőjét állították bíróság elé két hónappal a puccskísérlet után. Az ügyészség szerint az újságírók arra használták fel munkahelyüket, hogy a Fethullah Gülen török vallástudóshoz, hitszónokhoz köthető mozgalom eszméit terjesszék.

A Zaman két ismert újságírója – Mümtazer Türkone rovatvezető és Mustafa Önal ankarai tudósító – tíz év hat hónapot, további két állandó munkatárs pedig nyolc év és kilenc hónap szabadságvesztést kapott.

Az egyik elítélt újságíró, Sahin Alpay 20 hónapja tartó fogva tartását márciusban házi őrizetre enyhítették, miután a török alkotmánybíróság két alkalommal is megállapította, hogy megsértették a férfi jogait.

A török vezetés az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. Gülen azóta is tagadja, hogy bármilyen köze lett volna a puccskísérlethez.

Törökországban az elmúlt lassan két év alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, további 38 ezret pedig felfüggesztettek munkaköréből, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a hatalomátvételi kísérlethez.

A leszámolás során mintegy 130 sajtóterméket számoltak fel. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint egyes újságírók írásaikkal a terroristákat bujtogatták, és az elszámoltatásuk szükséges Törökország stabilitásának biztosításához. Az államfő bírálói szerint viszont a puccskísérlet állítólagos résztvevőinek megbüntetése ürügyén Erdogan valójában a kormánnyal kritikus hangokat akarja elnémítani, és a saját hatalmát igyekszik megerősíteni.

Kiemelt kép: MURAT KAYNAK / ANADOLU AGENCY 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik