Nagyvilág

Drótketrecbe zárta a pap a Szent Családot, hogy megmutassa, mi történik Amerikában

Úgy helyezték el az installációt, hogy minden templomba igyekvő jól lássa.

Az indianapolisi Christ Church Cathedral udvarán áll egy szoborcsoport, ami Jézust, Szűz Máriát és Szent Józsefet ábrázolja. A templom lelkésze úgy döntött, hogy a Szent Családot drótkerítéssel veszi körbe, hogy megmutassa, hogyan bánnak hasonló helyzetben lévő emberekkel az amerikai határnál.

Curtis atya azt mondta a Mashable-nek, hogy

a kemény realitás az, hogy sok család ápp ugyanezt élte át vagy éli át most is.

Az atya hozzátette: egyértelmű üznetet szeretne közvetíteni azoknak, aki megnézik az installációt:

Minden család a Szent Család. Minden család szent. Együtt kellene tartanunk a családokat, ami most történik, az határozatlan időre szóló fogvatartás.

A templom többi vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi, zéró tolerancia elv helyett kegyelemmel kellene közelíteni az érintettek felé és biztonságot kellene nyújtani számukra. A szoborcsoportot szándékosan úgy helyezték el, hogy jól lássák azok, akik a templomba igyekeznek.

Donald Trump amerikai elnök intézkedése nyomán az illegális bevándorlóként nyilvántartott családokat szétválasztják, a gyerekeket és a szülőket külön központokba szállítják. Így kerülhetett egy kétéves magyar kisfiú, Levente is egy bronxi menekültközpontba, szülei nélkül. Neki megkegyelmezett a bürokrácia és hosszas ügyintézés után a bíróság engedélyezte, hogy Magyarországon élő nővére hazahozza őt.

Kép: Christ Church Cathedral

Ajánlott videó

Olvasói sztorik