Nagyvilág

Bekamuzhatták, hogy meghalt az ISIS-vezér fia

Kétségbe vonta szerdán a szíriai polgárháború fejleményeiről rendszeresen beszámoló Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője, hogy a homszi hőerőműnél vesztette életét az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a fia, ahogyan azt a dzsihadisták szócsöve állította az előző nap.

Huzáifah al-Badrit, (…) a kalifa fiát (…) megölték a Nuszajríjja és az oroszok ellen indított egyik művelet során a homszi hőerőműnél

– írták kedden a dzsihadisták közleményükben.

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője ugyanakkor a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a Homsz déli részén található hőerőmű és környéke 2013 óta nem volt szemtanúja támadásoknak, sem harcoknak. Ha Bagdadi fia meghalt, az bizonyára máshol történhetett – fogalmazott.

A dzsihadisták által használt Nuszajríjja kifejezés a szíriai alavitákra utal. Bassár el-Aszad szíriai elnök és a rezsim több magas rangú tisztségviselője a síita iszlámból kialakult alavita kisebbséghez tartozik. Az Iszlám Állam szunnita szélsőségesei eretneknek tartják a síitákat, és rendszeresen meggyilkolásukra biztatják követőiket.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló kalifátus 2017-ben gyakorlatilag összeomlott, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban a környékbeli Havídzsa város közelében. Megfigyelők szerint a dzsihadisták áttértek a gerilla-hadviselésre, és továbbra is hajtanak végre támadásokat szórványosan.

A szervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a hollétéről vagy egészségi állapotáról nincsenek nyilvános információk. Egyes megfigyelők szerint annyi sejthető, hogy 2017-ben elmenekült – vélhetően Szíriába – a terrorszervezet volt iraki fellegvárából, Moszulból, de az is lehet, hogy már nincs is életben.

Kiemelt kép: Europress / AFP / Ahmad Al-Rubaye

Ajánlott videó

Olvasói sztorik