Nagyvilág

Kim Dzsong Un személyesen osztotta ki két gyár munkatársait

Úgy néz ki az üzem, mint az istálló – mondta.

Személyesen látogatott el Kim Dzsong Un két textilgyárba a kínai határhoz közeli Sinidzsu városában, hogy leteremtse a dolgozókat, amiért nem dolgoznak elég keményen, nem tartják rendesen karban az épületeket, és nyersanyag- és pénzhiányra panaszkodnak. Erről a Koreai Központi Hírügynökség tudósított.

A Sinidzsu Textilgyárban Kim előbb méltatta az üzemet, hogy részt vett az észak-koreai könnyűipar felépítésében, majd az összeterelt munkásoknak nekiszegezte, hogy nem felelnek meg ennek a büszke hagyománynak. Szerinte panaszkodás helyett a dolgozóknak több erőfeszítést kellene tenniük, hogy modernizálják az üzemet, és növeljék termelékenységüket.

Ezek után látogatott el egy másik textilgyárba, ahol amiatt elégedetlenkedett, hogy a dolgozók nem újítják fel az omladozó épületeket, és közölte: az értékes létesítmény úgy néz ki, mint egy istálló.

A Telegraph beszámolója szerint úgy tűnik, a gyárak vezetői ennyivel megúszták Kim Dzsong Un látogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik