Nagyvilág

Konzervdobozok helyett rendes műlábakat kap a szíriai kislány

Egy török specialista segít neki, aki adományokat sem volt hajlandó elfogadni ezért.

Bejárták a világot arról a nyolcéves szíriai kislányról készült fényképek, akinek lábai nem fejlődtek ki rendesen, és az apja által műanyag csövekből és konzervdobozokból készített műlábakon próbált járni. A fotók láttán egy török protézis-specialista felajánlotta segítségét, és vállalta, hogy igazi műlábakat készít Mayának és apjának, aki hasonló rendellenességgel küzd.

A gyermek és az apa az észak-szíriai Idlíbben él egy menekülttáborban, miután a polgárháború miatt el kellett hagyniuk aleppói otthonukat. Korábban a kislány viszonylag könnyen tudott kúszva-mászva közlekedni, de egy nemrég elvégzett műtét miatt tovább rövidültek lábai, és már nem tudott mozogni.

A kerekesszékes apa elmondta: kislánya egész nap csak a sátorban ült, ezért találta ki, hogy rongyokkal kitömött műanyag csöveket tesz a végtagjaira, amikre két konzervdobozt húzott, hogy bírják a súrlódást. Így Maya már iskolába is tudott járni, de az apa azt mondta, a szíve megszakadt, mikor látta, hogy a gyermeke csak kúszik szaladgáló barátai után.

A fotók megjelenése után a török Vörös Félhold segélyszervezet cselekedett, és elintézték, hogy Maya és az édesapja egy isztambuli klinikára utazhasson. Az őket kezelő orvos, Mehmet Zeki Culcu azt mondta, a gyermek képes lesz járni, akár három hónapon belül. Sokan megkeresték, hogy adománnyal támogatnák Maya műtétjét, de Dr. Culcu ezt nem volt hajlandó elfogadni, azt mondta, maga vállal minden költséget.

Az orvos az apát is megdicsérte a rögtönzött műlábakért, amivel próbálta Mayát a járáshoz szoktatni, és ezzel reményt adott a gyermeknek. (Independent, fotó: AFP / Aaref Watad)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik