Nagyvilág

Borotvapengét talált egy anyuka az Aldiban vett plüssállatban, amit a lányainak vett

A brit nő halálra rémült, amikor meglátta, mi bukkant elő a víziló orrából.

A 22 éves Shannon Brandonot „sokkolta”, amikor kiderült: egy éles borotvapenge volt abban a plüssállatban, amit két lányának, az egyéves Heidinek és a két éves Avának vásárolt az angliai Chesterfieldben található Aldiban – írta a Metro című brit lap. A nő elmondta: neki nem tűnt fel a víziló orrában lévő veszélyes tárgy. Csak azután derült ki, hogy kétéves lánya közölte vele, hogy „éles” az orra.

Ekkor férje, a 24 éves Calum is megvizsgálta, és ő is érezte, hogy valami éles tárgy van benne. A plüssállatot visszavitték a boltba, és amikor a boltvezető megnyomta a víziló orrát, egy borotvapenge bukkant ki belőle.

Az anyuka halálra rémült a látványtól, és rögtön arra gondolt, milyen nagy veszélyben volt két kislánya. És annak örült, hogy a játékot nem a lányok hálószobájában, hanem a kertjük végében található játszóházban tárolták.

Az Aldi szóvivője szerint elszigetelt esetről van szó, és bocsánatot kért a családtól. Valamint közölték, hogy felvették a kapcsolatot a beszállítóval, és közösen alapos vizsgálatot végeznek annak kiderítésére, hogyan kerülhetett borotvapenge a plüssállatba.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik