Nagyvilág

Szülő nők ezreinek életét mentheti meg egy hőálló vérzéscsillapító

Olyan új gyógyszert fejlesztettek ki kutatók, amely nem igényel hűtést, és meleg éghajlaton is évekig felhasználható a szülés utáni vérzés csillapítására, így szülő nők életének ezreit mentheti meg a szegény országokban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói jegyzik társszerzőként azt a tanulmányt, amely a Ferring Pharmaceuticals által kifejlesztett új hatóanyagot, a karbetocint mutatja be a New England Journal of Medicine folyóirat szerdai számában.

A karbetocin hasznos alternatívája lehet a széles körben eddig alkalmazott oxitocinnak, amelyet a szülés utáni erős vérzés elállítására használnak. Az oxitocint ugyanis 2 és 8 Celsius fok közötti hőmérsékleten kell tartani a felhasználásig, ami miatt sok szegény országban, ahol nincs megfelelő infrastruktúra a tárolásra, csak korlátozottan használható, és még ha be is adják, a meleg miatt sokszor már elveszítette hatékonyságát.

A karbetocin viszont a kutatások szerint bírja a hőséget, meleg éghajlaton, hűtés nélkül is stabil marad 30 Celsius fokig és 75 százalékos páratartalomig legalább három évig.  

A kutatáshoz tíz országban, Argentínában, Egyiptomban, Indiában, Kenyában, Nigériában, Szingapúrban, Dél-Afrikában, Thaiföldön, Ugandában és Nagy-Britanniában 30 ezer hüvelyi úton szülő nőnél, közvetlenül a szülés után alkalmazták véletlenszerűen az oxitocint és a karbetocint, és az eredmények szerint egyaránt hatásos volt mindkét gyógyszer.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója szerint a gyógyszer nagyon ígéretes, „forradalmasíthatja anyák és gyermekeik életének megmentését”. Évente világszerte 70 ezer nő hal meg a szülés utáni erős vérzés miatt. Haláluk után újszülött gyermekeik élete is veszélyben forog, nagy a kockázata, hogy egy hónapon belül meghalnak.

A következő lépésként az új gyógyszer engedélyeztetésére kerül sor, esősorban azokban az országokban, ahol a legnagyobb szükség lehet rá. Ezt követően a WHO azt is megfontolja, hogy felveszi a szert a szülés utáni vérzés csillapítására ajánlott gyógyszerek listájára.

(MTI)

Kiemelt kép: újszülött gyermekét tartja egy nő egy kenyai kórházban, Europress/AFP PHOTO/IVAN LIEMAN/AFP PHOTO/Ivan Lieman

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik