Nagyvilág

Török mintára, eurómilliárdokkal győzné meg Líbiát Manfred Weber

A Welt.de készített interjút Manfred Weberrel, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt frakcióvezetőjével a közelgő EU-csúcs apropóján. A német CSU politikusa konkrét eredményeket vár a brüssszeli talélkozótól, mivel már így is

sok csúcstalálkozó volt, ahol nem sikerült tető alá hozni az unió külső határvédelmére és az eurózónára vonatkozó reformokat.

A néppárti vezető a találkozón az összes EU-s vezetőt felszólítja, hogy tegyenek konkrét lépéseket Európa külső határának védelmére. Weber szerint a talélkozón el kell jutniuk odáig, hogy a Frontexet 2020-ig végéig 10 ezer fővel kibővíthessék. Hozzáteszi: a Frontex kereteit át kell alakítani, hogy kivételes esetekben aktívan is felléphessenek, nem csak rendőrökkel, hanem katonákkal is.

A német politikus szerint az észak-afrikai országoknak a török mintára milliárdos nagyságban kellene pénzügyi támogatást felajánlani, hogy együttműködjenek a menekültkérdés megoldásában. Szerinte a cél az, hogy a menekülőknek védelmet kínáljanak, az érintetteket pedig a Földközi-tengerről vagy az EU külső határairól közvetlenül egy menekültcentrumba szállítsák, ahol eldönthetik ki jogosult a menedékjogra és ki nem.

A védelemre szorulókat biztonságosan és jogszerűen kell átköltöztetni Európába

— tette hozzá Weber.

Weber: Ha Orbán nem tartja be a bíróság döntését, nem lehet az Európai Néppárt tagja
Az Európai Bizottság az illetékes, végül az Európai Bíróságra is eljuthat a Stop Soros-ügy.

Fotó: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik