Nagyvilág

Nem tartják rossz körülmények között Anders Breiviket

Az Európai Emberi Jogi Bíróság elutasította a norvég Anders Breivik keresetét, amelyben azt állította, hogy fogvatartásának körülményei sértik az emberi méltóságát.

A szélsőjobboldali nézeteket valló Breivik 2011 júliusában előbb bombát robbantott Oslo kormányzati negyedében, ami nyolc emberéletet követelt, majd kihasználva az eluralkodó káoszt, egy kilométerekkel arrébb lévő tóhoz hajtott. Ott, Utöya szigetén a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában lőfegyverekkel vérengzésbe kezdett. 69 embert, többségében tiniket gyilkolt meg, majd elfogták a késve kiérkező rendőri erők.

A férfit a pere végén jogerősen 21 év börtönre ítélték, ami tetszőlegesen meghosszabbítható a norvég jog szerint. Breiviket egy három helyiségből álló cellában tartják fogva, teljesen elszigetelten a többi fogolytól. Tévézhet, kondizhat, számítógépezhet, bár az internethez nincs hozzáférése, hogy ne terjessze náci eszméit.

Breivik azután fordult az emberi jogi bírósághoz, hogy Norvégiában elvesztette a pert, a másodfokon eljáró fellebbviteli bíróság ugyancsak kimondta, hogy  a tömeggyilkos körülményei nem merítik ki az embertelen fogvatartás körülményeit.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/NTB Scanpix/Lise AASERUD/Norway OUT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik