Nagyvilág

Indonéziai kompbaleset: 180 ember eltűnt

Többszörösére a nőtt a szumátrai kompbaleset eltűntjeinek száma: míg a hatóságok első, egy nappal ezelőtti jelentéseiben 49 eltűntről volt szó, a szerdai összesítésekben már 180-ra tették azoknak a számát, akiknek a sorsa nem ismert.

Tizennyolc embert sikerült kimenteni a vízből, és két nap keresés után csak két holttestet találtak. Az egyik áldozat holttestét csaknem hét kilométerre találták meg attól a helytől, ahol elsüllyedt a komp.

A baleset az észak-szumátrai Toba-tavon történt helyi idő szerint hétfő este, az iszlám böjti hónapot, a ramadánt záró ünnep idején.

A fából készült komp hatvanszemélyes volt, de hozzávetőlegesen háromszor annyian voltak a fedélzetén. Pontos számuk nem ismert, mivel nem készült utaslista.

A komp fedélzetén ráadásul sok motorkerékpár is volt.

Az eltűntek keresésében 350 ember és fél tucat hajó vesz részt.

Az Észak-Szumátrán lévő 1145 négyzetkilométeres Tóba-tó népszerű a turisták körében. A világ legnagyobb vulkanikus eredetű tava, a közepén egy nagy félsziget van. A Toba-tó 87 kilométer hosszú és 27 kilométer széles, a legnagyobb mélysége 505 méter.

A több mint 17 ezer szigetet számláló Indonéziában gyakoriak a kompbalesetek, és jórészt amiatt történnek, mert a hatóságok nem érvényesítik szigorúan a közlekedésbiztonsági előírásokat.

(MTI, kiemelt kép: AFP / Lazuardy Fahmi)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik