Nagyvilág

Hawaii vulkánkitörés: kilenc méteres láva borítja az őserdőket

Ritka élőhelyek és egész ökoszisztémák semmisültek meg a Hawaii nagy szigetén május elején kitört Kilauea vulkánból áramló lávától, ám a kutatók szerint, noha emberi szemszögből tragédia, ami történik, tudományosan nézve azonban csak a természet brutális körforgásáról van szó.

A nagy sziget Puna kerületének erdőségei korábban fontos élőhelyként szolgáltak az őshonos fák, madarak és rovarok számára – olvasható a The Guardian című brit lap honlapján.

A kitöréseket megelőzően valószínűleg ez volt a legnagyszerűbb erdő Hawaii államban

– mondta Patrick Hart, a Hawaii Egyetem biológusa, hozzátéve, hogy az erdőnek voltak részei, ahol az őshonos fák egészen az óceánig elértek és ehhez hasonlót sehol máshol nem lehetett látni Hawaii-on. A térséget most 20-30 láb (6-9 méter) láva borítja.

A szakember szerint legkevesebb száz évnek kell eltelnie, mire a lávával betemetett erdőségek elkezdenek újjászületni és azután 150 évbe is telhet, mire visszanyerik egykori külsejüket. Ez a folyamat azonban már többször megismétlődött Hawaii-on.

Europress/AFP/US Geological Survey

Emberi szemszögből nézve, ami most történik, az igazi tragédia – mondta David Damby, az amerikai földtani intézet (USGS) vulkanológusa.

Ám a vulkán szemszögéből nézve, neki ez a dolga: új területeket építeni és átalakítani a tájat. Így működik a bolygó

– tette hozzá a szakember.

Ilyen, amikor a láva bekebelez egy autót
A járműből néhány pillanat alatt semmi nem maradt.

Ryan Perroy, a Hawaii Egyetem vulkanológusa ugyancsak arra emlékeztetett, hogy geológiai szempontból korántsem volt váratlan esemény a vulkán kitörése, és hajdanán maga Puna is vulkanikus tevékenység nyomán jött létre.

A térségben több más drasztikus változás is történt: június 2-án forró láva ömlött a sziget 400 éves édesvizű tavába, a Zöld tóba, kevesebb, mint két óra alatt elpárologtatva azt és betemetve a helyét lávával.Mindössze néhány nappal később óriási lávafolyamok zúdultak a szomszédos Kapoho-öbölbe, otthonok százait elpusztítva és beszennyezve a türkizkék, korallokban gazdag öböl vizét, valamint a dagálytócsákat, gyakorlatilag élve megfőzve azok tengeri élővilágát.

Europress/AFP/US Geological Survey

Nincs még egy olyan hely Hawaii-on, mint amilyen Kapoho volt – mondta John Burns, aki egy évtizeden át tanulmányozta a korallokat a dagálytócsákban. Az egész élőhely odalett – jegyezte meg a kutató.

A szakemberek szerint amint a vulkanikus részecskék eloszlanak és a víz pH-értéke, valamint hőmérséklete visszaáll a normálisra, a virágállatok elkezdenek visszanőni. A tengeri organizmusok és korallok szemszögéből nézve gyakorlatilag az elejéről kezdődik minden – mondta Burns.

Az emberek tragédiája, hogy elveszítették az otthonaikat, számunkra pedig, hogy elveszítettük a kutatási helyszínünket. A környezet szempontjából azonban ez egy természetes körforgás. Sokkal inkább nézem végig, ahogy egy korallzátony a láva áldozatává válik, mintsem, hogy az óceánok melegedése okozta korallfehéredés végez vele, ahogy az Hawaii több területén is megtörtént.

Megáll a vér az ereinkben: ilyen amikor pusztítani kezd a láva
Légi felvétel készült a Hawaii-sziget lávaáramlásáról.

Kiemelt kép: Europress/AFP/US Geological Survey

Ajánlott videó

Olvasói sztorik