Nagyvilág

Trump: Kim egy nagyon tehetséges ember

Miután magyar idő szerint hajnal háromkor találkozott Donald Trump és Kim Dzsongun, az amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott, amin a BBC tudósítása szerint többek közt arról beszélt, nagyszerű 24 óra és 3 hónap van mögöttük.

Történelmi dokumentumot írt alá Trump és Kim Dzsongun
Phenjan elkötelezte magát a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett, az Egyesült Államok pedig biztonsági garanciákat vállal.

Trump Észak-Koreáról azt mondta, az országban megvan a potenciál arra, hogy egy csodálatos hely legyen. Az amerikai elnök szerint lehetséges, hogy igazi változás történjen.

A találkozóm Kimmel őszinte, egyenes és hasznos volt

– mondta Trump.

Az amerikai elnök bejelentette azt is, hogy Kim Dzsongun már le is rombolt egy kísérleti atomfegyver-telepet.

Trump közölte, hogy az Egyesült Államok kész új alapokra helyezni kapcsolatát Észak-Koreával, illetve véget vetnek az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatoknak.

Kim egy nagyon tehetséges ember. Nagyon fiatalon jutott hatalomhoz és kezdett el irányítani egy országot, ráadásul mindezt keményen teszi

– jegyezte meg az amerikai elnök.

A sajtótájékoztató kezdete előtt a helyszínen lévő újságíróknak bemutattak egy videót, amely előzetes volt a Trump által Kim Dzsongunnak átadott filmből. Ezen harci repülőgépek és tüzérség látható, mondván a kapcsolatoknak csak két eredménye lehet. Az egyik változatban előrelépnek, a másodikban hátra.

Trump és Kim Dzsongun a csúcstalálkozón aláírt egy dokumentumot, amiben megállapodtak a tartós békéről, az atomfegyver-mentesítésről és a családok újraegyesítéséről.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / Saul Loeb

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik