Nagyvilág

Akkora hadgyakorlatot tart Litvániában a NATO, hogy a parlamentnek kellett jóváhagynia

Megkezdődött a Saber Strike 2018 fedőnevű hadgyakorlat vasárnap Litvániában – közölte Tomas Pakalniskis százados, hadügyi szóvivő a helyi rádióban.

Tájékoztatása szerint a gyakorlatnak ebben a szakaszában mintegy 6600 katona vesz részt az észak-atlanti szervezet tagországaiból. A manőverek egyik kiemelkedő része a szövetséges csapatok átcsoportosítása lesz állandó, németországi állomáshelyükről Lengyelország, Litvánia és Lettország területére.

A legnagyobb méretű katonai konvoj Litvánia területén június 6. és 9. között halad majd át. Az amerikai 2. lovassági ezred háromezer katonája indul 1500 műszaki eszközzel két útvonalon a litvániai Pabrade és Gaiziunu kiképzőközpontok felé, valamint Litvánián át a szomszédos balti országokba a jelenlegi állomáshelyükről, a németországi Vilseckből.

A feladat teljesítéséhez megtették a szükséges szervezeti intézkedéseket, hogy szavatolják a csapatok problémamentes haladását az ország területén – tette hozzá Pakalniskis.

A külföldi erők ilyen nagy mértékű hadgyakorlatához szükség volt a litván parlament jóváhagyására. A kormány felhatalmazása ugyanis csupán 1,6 ezer külföldi erő behívására terjed ki, ennél nagyobb erőkéhez kell a törvényhozás engedélye.

A Saber Strike (Kardcsapás) hadgyakorlatot 2011 óta évente rendezi meg az Egyesült Államok európai erőinek főparancsnoksága. A litván hadügyminisztérium tájékoztatása szerint az idei katonai manőverekben összesen 19 ország 18 ezer katonája vesz majd részt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik