Nagyvilág

Kihúzta a gyufát az olaszoknál az uniós biztos

Günther Oettinger szerint a piacok majd megtanítják őket helyesen szavazni.

Komoly felzúdulást keltett az Európai Unió költségvetési biztosa, a paksi atomerőmű orosz bővítése körül is legyeskedő német Günther Oettinger az olaszországi politikai helyzetről tett megjegyzésével. Erről az AFP tudósít.

Olaszországban új választás kitűzése várható azután, hogy a bevándorlásellenes Északi Liga és az establishment-ellenes Öt Csillag Mozgalom nem tudott kormányt alakítani. Ezt Oettinger a Deutsche Welle-nek adott interjúban úgy kommentálta, hogy érzékelhető visszaesés mutatkozik az olasz gazdaságban a kormányalakítás körüli nehézségek miatt.

Csak remélni tudom, hogy ennek a választási kampányban is szerepe lesz, mégpedig úgy, hogy a választóknak azt üzeni: ne adják a hatalmat a populisták kezébe sem a bal-, sem a jobboldalról

– jelentette ki, majd ezt egy Twitter-üzenetben azzal fejelte meg, hogy

a piacok megtanítják majd az olaszokat helyesen szavazni.

Rögtön reagált erre Matteo Salvini, az Északi Liga vezére, aki szintén a Twitteren azt írta: „Ez őrület, ezeknek Brüsszelben semmi szégyenérzetük nincs”. Majd egy Facebook-videóban fenyegetésként értékelte a biztos szavait, de hozzátette: nem fél, és lemondásra szólította fel Oettingert.

A biztos még az Európa-párti balközép Demokratáktól is kapott bírálatot, a párt ideiglenes vezetésével megbízott Maurizio Martina közölte: „senki nem mondhatja meg az olaszoknak, hogyan szavazzanak, legkevésbé a piacok”. Párttársa, Carlo Calenda volt fejlesztési miniszter bocsánatkérést vagy lemondást vár Oettingertől.

Luigi di Maio, az Öt Csillag Mozgalom vezetője abszurdnak nevezte az elhangzottakat. Kijelentette: „ezek az emberek Olaszországot egy nyári birtokként kezelik, ahová vakációzni járnak, de néhány hónap múlva létrejön a változás kormánya, és végre tisztelni fognak bennünket Európában”.

Az Európai Bizottság szóvivője, Margarítisz Szkínász meggondolatlannak nevezte a biztos kijelentését, és biztosította az olaszokat arról, hogy csakis ők döntenek országuk jövőjéről. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker pedig közölte: Olaszország sorsa nincs a pénzügyi piacok kezében, Róma pedig az európai utat követi, függetlenül attól, hogy milyen párt van hatalmon. (Kiemelt kép: Dursun Aydemir / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik