Nagyvilág

Megsebesült, mert elsült a sütőbe rejtett revolvere, miután barátnője sütni kezdett

Az amerikai férfi biztonságos helyre akarta rakni a fegyvert, de a legrosszabb helyet választotta.

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 44 éves férfit az ohiói Warren városából, miután megsebesítette saját fegyvere, amit a sütőbe helyezett – jelentette a helyi sajtó. A revolver azután kezdett el lövöldözni, hogy az áldozat sütésre készülődő barátnője elkezdte melegíteni a sütőt, nem tudva arról, hogy abban egy fegyver van elrejtve.

A helyi rendőrség közlése szerint Robin L. Garlock azért rejtette fel a revolvert, mert gyerekeket vártak a házba, és biztonságos helyen akarta tudni a fegyvert. Barátnője azonban előző hét vasárnap este úgy döntött, hogy süteményeket süt, és bekapcsolta a sütőt.

Majd egy idő után lövéshangot hallott. Azonnal szólt Garlocknak, azt gondolva, hogy a lövés a házon kívülről jött. A férfi azonban azonnal rájött, honnan érkezett a lövéshang. Gyorsan szólt barátnőjének, hogy feküdjön le, majd megpróbálta kivenni a revolvert a forró sütőből. Ekkor sebesült meg.

Garlockot két lövés érte, a vállain – mondta el a helyi sajtónak Wayne Mackey rendőrnyomozó. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de a legfrissebb információk szerint állapota stabil.

Mackey közlése szerint először nehezen akarták elhinni Garlock történetét, de végül a bizonyítékok megerősítették, hogy tényleg a sütőben elsülő revolver okozta a balesetet. A sütőben golyó ütötte nyomok voltak, a revolver pedig jól láthatóan megégett – közölte a nyomozó. Mackey közlése szerint a revolver tárjában két üres hüvelyt találtak.

A nyomozó elmondta: harminc éves rendőri pályafutása alatt még soha nem találkozott hasonló esettel, amikor „egy háztartási eszköz lő le valakit”. Pedig bármilyen hihetetlen, már történt ilyen eset. 2013-ban, Floridában egy 18 éves nő sebesült meg, amikor a sütőbe rakott töltények robbantak fel – írta a Miami Herald.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik