Nagyvilág

Ennyit a mediterrán étrendről

A görög, spanyol és olasz gyerekek számára ismeretlen fogalom a mediterrán étrend, Svédországban több halat, olívaolajat és paradicsomot esznek a fiatalok, mint Dél-Európában, közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Cipruson a kilenc éven aluli fiúk és lányok 43 százaléka túlsúlyos, de Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban is 40 százalék feletti ez az arány. 

Hiába kapták tehát nevüket a világ egyik legegészségesebb étrendjéről a mediterrán országok, egész Európában ott okozza a legnagyobb problémát a súlyfelesleg a gyerekek körében.

Joao Breda, a WHO európai programmenedzsere arról beszélt, hogy a gyümölcsöket, zöldségeket és a halakat az édességek, a gyorséttermi ételek és a cukrozott üdítőitalok váltották fel ezekben az államokban.

A mediterrán étrendet nem ismerik ezek a gyerekeket. Nincs többé mediterrán diéta, ehhez a svédek állnak a legközelebb

– fogalmazott a szakember egy bécsi kongresszuson.

Mint mondta, az egyik legnagyobb problémát a fizikai inaktivitás jelenti a dél-európai országokban. Az 1960-as években egy férfinak 3500 kalóriára volt szüksége Krétán, mert a hegyeket járta.

A gyermekkori elhízás Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Kazahsztánban okozza a legkevesebb problémát, de ezekben az országokban is egyre inkább hajlanak a nyugati étrend felé.

Ami Európát illeti, Franciaország, Norvégia, Írország, Lettország és Dánia is jó eredményeket produkált.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik