Nagyvilág

Medencés villába költöztek a spanyol újbalos párt vezetői

Pedig azt hangoztatják, hogy nem szabad elszakadni azoktól, akiket képviselnek.

Bizalmi szavazást tartanak a spanyol Podemos párt elnökéről és társáról, a párt parlamenti frakciójának szóvivőjéről, miután kiderült, hogy 600 ezer euróért (190 millió forintért) vásároltak villát Madrid külvárosában. A munkásosztály képviseletét felvállaló, és a többi politikust fényűző életmódjuk miatt bíráló baloldali populista párt hitelességét áshatja alá, hogy Pablo Iglesias és Irene Montero 268 négyzetméteres otthonba költözött, amihez úszómedence és vendégház is jár. Minderről a Politico ír.

A Podemos félmillió tagja keddtől vasárnapig szavazhat arról, hogy megfosszák-e Iglesiast és Monterót a pártban és a spanyol parlamentben betöltött tisztségeiktől. A pár egyébként megerősítette a házvásárlást, közölve, hogy harmincéves lejáratú hitelt vettek fel, és gyermekeik magánéletét akarják védeni azzal, hogy kiköltöznek a városból, mert mindenhová lesifotósok követik őket.

Tudjuk, hogy sok spanyol család még két fizetésből sem vállalhat ekkora hitelt, ezért tartjuk fontosnak, hogy kiálljunk a tisztességes bérekért

– írta Irene Montero a Facebookon, de a magyarázat nem győzte meg kritikusaikat. José María Gonzales, Cádiz Podemos-párti polgármestere szerint nem csak póz, hogy azokkal éljenek együtt, akiket képviselnek. Közölte: ő nem akar elköltözni lakásából, ami a város egyik legszegényebb negyedében van, és esze ágában sincs máshol nevelni a gyerekeit.

A spanyol sajtó nekiállt előtúrni Iglesias korábbi nyilatkozatait is. 2012-ben például azzal támadta az akkori gazdasági minisztert, hogy „rábíznák-e az ország gazdaságpolitikáját egy olyan emberre, aki 600 ezer eurót költ egy luxuslakásra”? Egy tévéinterjúban pedig azt mondta, ha miniszterelnökké választanák, akkor sem költözne a kormányfői rezidenciára, hanem maradna korábbi otthonában, Madrid munkásnegyedében.

A botrány egyébként épp akkor érte a pártot, amikor a népszerűsége leszállóágban van. Bár a Podemos a harmadik legnagyobb parlamenti erő, a közvélemény-kutatásokban már csak negyedik helyen áll. (Fotó: Europress / AFP / Javier Soriano)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik