Nagyvilág

Botrány a Fehér Házban: „Nem fontos McCain véleménye, úgyis meg fog halni”

Botrányos megjegyzést tett a Fehér Ház egyik alkalmazottja a halálos beteg John McCain szenátor állásfoglalása kapcsán. A köztiszteletben álló amerikai republikánus politikus ellenvéleményt fogalmazott meg Gina Haspelnek a CIA élére történő kinevezése ügyében.

Ezek után Kelly Sadler, Trump kommunikációs csapatának egyik tagja erre úgy reagált:

nem fontos a rákbeteg John McCain véleménye, mert úgyis meg fog halni”.

A Fehér Ház egyik illetékese azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy a megjegyzést viccnek szánták, ami balul sült el.

John McCain felesége, Cindy azonban nagyon komolyan vette a megjegyzést:

Emlékeztetni szeretném önt arra, hogy a férjemnek családja, hét gyermeke és öt unokája van

– írta McCain felesége Twitteren, Kelly Sandernek címezve üzenetét.

A Fehér Ház, anélkül, hogy cáfolta volna Sadler kijelentését, nyilatkozatban igyekezett biztosította a közvéleményt arról, hogy „tiszteli McCain szenátornak az ország érdekében kifejtett munkáját, és imádkozik érte és a családjáért e nehéz pillanatokban”.

A 81 éves republikánus szenátornál tavaly állapították meg a glioblastoma nevű, gyógyíthatatlan rosszindulatú agydaganatot, és néhány hónapja arizonai otthonába vonult vissza. Igencsak kevés képviselő vagy politikus merészel nyilvánosan a haláláról beszélni.

McCain nem akarja, hogy Trump ott legyen a temetésén
Több republikánus felháborodott a nyilatkozaton.

McCain Arizonából emelt szót a Trump által a CIA vezetésére kiválasztott, a hírszerzésben 30 éve dolgozó Gina Haspel kinevezése ellen a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrormerényletek utáni kihallgatási programokban játszott vitatott szerepe miatt. A 2002. év legalább egy részében Haspel vezetett egy thaiföldi titkos CIA-börtönt, ahol az al-Kaidához való tartozással gyanúsított foglyokat rendszeresen megkínozták.

A hősként tisztelt McCain vietnami háborús veterán volt, öt évet töltött hadifogolyként az ázsiai országban, és fogsága idején megkínozták.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Michael Reynolds)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik