Nagyvilág

Kim Dzsongun népszerűsége határtalanul nőtt

Már a dél-koreai diákok között is, pedig náluk nem is kötelező.

Egy közvélemény-kutatás szerint az április végi Korea-közi csúcstalálkozó után megtízszereződött azoknak a dél-koreai diákoknak a száma, akik már  kedvezően ítélik meg Kim Dzsongunt.

A szöuli Kukmin Egyetem elsőéves hallgatóinak 48,3 százalékának kedvező volt a benyomása az észak-koreai vezetőről a találkozó után, amely előtt csak 4,7 százalék mondta ezt. A Kim Dzsongunt negatívan megítélők a találkozó előtti 87,7 százalékról 25,8 százalékra esett.

Észak-Korea iránt a csúcstalálkozó előtt a diákok 66,1, utána 17,9 százaléka  táplált negatív érzelmeket, 19,8-ről 57,3 százalékra nőtt azok aránya, akiknek pozitív volt a benyomásuk.

Elhízott, kegyetlen diktátorból fiatalos, nagyvonalú vezető lett

A felmérést az egyetemen újságírást oktató Li Csang Hjon professzor végezte. Az elsőéves hallgatóknak a Korea-közi csúcs előtt Kim Dzsongun nevéről olyan kifejezések jutottak eszébe, mint

diktátor, nukleáris, kegyetlenség, elhízottság, erőszak és kiszámíthatatlanság.

A csúcs után már olyan jelzőkkel illették az észak-koreai vezetőt, mint

nyílt, nagyvonalú, fiatalos, szellemes, megnyerő, széleslátókörű és élénk.

Li professzor az eredményt értékelve rámutatott, hogy a dél-koreai diákok először láthatták Kim Dzsongunt élő közvetítésben, a történelmi jelentőségű találkozó a róla korábban rögzült sablonos elképzeléseiket pozitív irányba terelte. (mti)

Kiemelt fotó: Europress/AFP/KCNA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik