Nagyvilág

Holtan találták meg a lengyel bányában rekedt egyik bányászt

Holtan találták vasárnap délelőtt a dél-lengyelországi Zofiówka bányában az előző napi omlás következtében a mélyben rekedt bányászok egyikét – közölte a Jastrzebiei Széntársaság  csoport elnöke. Négy bányászt továbbra is keresnek.

A bányászt szombat este egy fémszerkezet alá szorulva látták meg a mentők, és nem észleltek életjeleket. Vasárnap reggelre az omladék által eltorlaszolt bányafolyosóban meg tudták közelíteni társukat, és a felszínre vitték, az orvosok azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.A bányát szombat délelőtt egy földmozgás érte, miközben 250 bányász dolgozott a föld alatt, tizenegyen közülük 900 méteres mélységben, ahol az omlás történt.

Négyüknek sikerült megmenekülnie, heten azonban a föld alatt rekedtek. Közülük szombat estére már kettőt kimentettek, őket kórházban kezelik nem életveszélyes sérülésekkel.

Négy ember után tovább folytatják a kutatást, az akcióban felváltva mintegy 200 bányamentő vesz részt. A mentési munkálatokat magas metángáz-koncentráció és a magas hőmérséklet is nehezíti, valamint az is, hogy időközben újabb kisebb földmozgás történt.

A baleset helyszínére szombat este ellátogatott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, és a lengyel államfői hivatal közleménye szerint Andrzej Duda elnök is folyamatosan figyelemmel követi a fejleményeket.

(MTI, kiemelt kép: AFP PHOTO / Andrzej Iwanczuk)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik