Nagyvilág vélemény

Zuckerberg szerint nem vicces vagyok, hanem náci

A Facebook lassan távolabb áll az emberi természettől, mint bármi ezen a világon. Vélemény.

vélemény

Hegylakók árulása
Ki az úr a gazdaságban?
Sándor Zsuzsa: Ez így valóban eszetlen!
Az időuralás mint politikai cselekvés
Még több Kevesebb

Az emberek az életük nagy részében nem azt mondják, amit gondolnak. Ez nem kritika, vagy bírálat, ez tény. Az ember ugyanis nem ösztönlény: nem adunk egyenes válaszokat, nem ütünk egyből, sőt, akármilyen nehéz ezt hallani, de sokszor nem is mondunk igazat. Néha persze mindegy, hogy milyen indokból csinálunk gyakorlatilag mindent második szándékból, de sokszor egyáltalán nem.

Akármilyen elképesztő fejlődés történt az elmúlt 20 évben az információáramlás, a technológia és a kommunikáció területén, a helyzet az, hogy az életünk, a társas kapcsolataink, hovatovább: az egész létünk még mindig sokkal bonyolultabb annál a rendszernél, amit ma közösségi hálónak nevezünk.

Akármilyen fejlett a Facebook, hiába van sok lehetőségünk az önkifejezésre, az emberi interakciók nem fedhetők le lájkokkal, képekkel, vagy írhatók le algoritmusokkal. Fura ezt kimondani, mert mostanában mindehonnan ennek az ellenkezőjét hallani, de a technológia ezen a területen egyszerűen még nem elég fejlett az emberhez képest.

Arról már nem is beszélve, hogy sokszor még az emberek sem értik a viccet, nemhogy Zuckerberg robotjai.

Így történhetett, hogy a Facebook utóbbi hetekben szigorított algoritmusa 24 órára letiltotta a profilomat. Az algoritmus egy négy évvel ezelőtti kommentemre talált rá, amivel megsértettem egy rakás felhasználási feltételt. Egy több mint 2 éve megszűnt blog rasszista megnyilvánulásokról szóló bejegyzéséhez írtam paródiát, szándékosan bugyuta, ironikusan helyeslő hozzászólást.

Igaz, az irónia, a paródia vagy a karikatúra kontextus nélkül idegengyűlölő, rasszista tartalommá válhat, ami bár valamilyen szinten árt a közösségnek, de a helyzetet és a komment környezetét nem vizsgáló gépek talán ennél is nagyobb kárt okoznak. A Facebook ugyanis ha így folytatja és pánikszerűen tilt mindent, akkor végsősoron egy kilúgozott, valóságtól elképesztően messzire szakadt teret kapunk, ami azért hatalmas baj, mert az emberiség nem elhanyagolható hányada ezen a platformon éli meg társas kapcsolatainak nagy részét.

A már sokat emlegetett buborékok mentén létrejövő párhuzamos valóságok pedig komoly gondot jelenthetnek, pláne, hogy egy olyan vállalatról beszélünk, amelynek több mint kétmilliárd felhasználója van. A Facebook szempontjából is tragédia lenne az egymás mellett, de mégis külön valóságban élő csoportok jövőképe, mivel a cég egyik legfontosabb hitvallása még mindig az, hogy összekösse az embereket.

A Facebook tehát annyira bepánikolt a saját botrányaitól és az ellenőrízhetetlen embertömegektől, hogy elindult egy olyan úton, aminek a végén csak egy dolog a biztos: a bukás.

Azt pedig ne akarjuk elképzelni, hogy milyen, amikor kétmilliárd ember új otthont keres az interneten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik