Nagyvilág

Megvan, mikor és hol találkozik Trump és Kim Dzsongun

Megvan az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozó helyszíne és ideje, és ezt hamarosan nyilvánosságra hozzák – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken.

A Fehér Ház közlése szerint a történelmi jelentőségű találkozóra Trump és Kim Dzsongun között még májusban sor kerülhet, amennyiben a kommunista vezetés kész bizonyos engedményekre nukleáris programjával és az Egyesült Államokkal más vitás kérdésekkel összefüggésben.

Trump elárulta, hol akar találkozni Kim Dzsongunnal
De még közel sem biztos, hogy ezzel eldőlt a helyszín.

Trump elmondta azt is, hogy sok minden történt az Észak-Koreában fogva tartott amerikai állampolgárok ügyében is.

Nagyon tartalmas megbeszéléseket folytatunk Észak-Koreával, és mostanra már sok minden történt a foglyokkal kapcsolatban. Úgy gondolom, nagyon jó dolgok fognak történni

– hangsúlyozta.

A Reuters hírügynökség szerint az amerikai kormány olyan jelentéseket vizsgál, miszerint az utóbbi években Észak-Koreában letartóztatott és munkatáborban fogva tartott három amerikait nemrég egy phenjani hotelbe szállítottak. A hírügynökség értékelése szerint egyre növekvő várakozások vannak aziránt, hogy szabadon engedik őket a csúcstalálkozó előtt.

Trump az észak-koreai vezetővel a Koreai-félszigeten kialakult feszültség tartós csökkentéséről, valamint a térség atomfegyver mentesítéséről készül tárgyalni. Korábbi nyilatkozataiban az elnök május végi vagy június eleji találkozót emlegetett. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott, hogy az olyan harmadik államokkal szemben, mint Mongólia vagy Szingapúr, előnyben részesítené a két Korea közötti demarkációs vonalat a találkozó helyszíneként.

Mitől lett ennyire szívélyes Kim Dzsong Un?
Ajándékkal, szép szavakkal és nagy ígéretekkel érkezett Kim Dzsong Un a két korai vezető történelmi találkozójára, ahol az észak-korai diktátor nemcsak a két ország közötti békét, hanem a határok eltűnését is megjövendölte.

(MTI, kiemelt kép: AFP/ Mandel Ngan)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.