Nagyvilág

Antonio Tajani: Orbán tudja, hol a határ

Az Európai Parlament elnöke egyetért az uniós kifizetések feltételekhez kötésével.

Antonio Tajani helyesnek tartja feltételekhez kötni az Európai Unió közös költségvetéséből a tagországoknak megítélt összegek kifizetését.

Erős lobbi kellhet Magyarországnak, hogy ne zárják el előle az EU-s pénzcsapot
Ha az Európai Bizottság akarata érvényesül, Magyarország és Lengyelország nem tudja majd megvédeni egymást.

Az Európai Parlament (EP) elnöke a Spiegel Online hírportálnak adott interjúban azt mondta, a tagállamok közötti szolidaritás nem lehet mindig nyugat-keleti irányú, fordított irányban is érvényre kell jutnia.

Vegyük a menekülteket: miért vannak főleg Németországban, Olaszországban, Görögországban vagy Spanyolországban? A keleti tagországok sok pénzt kapnak az EU-tól. Cserébe nekik is szolidárisnak kellene lenniük.

A Hajrá Olaszország nevű jobbközép párt (amely az Európai Néppárt tagja) politikusa a felvetésre, hogy nem úgy tűnik, mintha a keleti tagállamok változtatni akarnának álláspontjukon, azt mondta, meg kell győzni ezeket a tagországokat arról, hogy

a menekültek nem jelentenek veszélyt.

Kétezer menekült befogadása nem lehet megvalósíthatatlan feladat egy EU-tagországnak.

Még nem döntöttek a Fidesz sorsáról

A kérdésre, hogy az Európai Néppárt (EPP) meddig tűrheti, hogy egyik tagja olyan egyes elemeiben nyíltan EU-, és idegenellenes választási kampányt folytasson, mint a Fidesz, Tajani azt mondta,

ezt a vitát lefolytatjuk az EPP-ben, és aztán döntünk. Egy ilyen nagy pártcsaládban természetesen mindig vannak véleménykülönbségek. Beszélni kell egymással, beszélni, beszélni, beszélni, ez a fontos

– mondta az EP elnöke.

Orbán sajtósa szerint szó sem volt néppárti raportról
A választási felkészülésről beszélgettek két órán át – állítja Havasi Bertalan.

Szerinte a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak az a problémája, hogy politikai ellenfelei nem baloldaliak, hanem jobboldaliak.

Orbán a szélsőjobb feltartóztatása érdekében kemény álláspontok felvételére szánta el magát,

de a magyar kormányfő politikusként tudja, hol van a határ. Arra a kérdésre, pontosan hol húzódik a határ, azt mondta, ott, ahol véget ér a többi EPP-tag türelme. Szerinte

meg kell győzni Orbánt, hogy Európa-párti módon tevékenykedjék,  segíteni kell neki, hogy országában leküzdje a szélsőjobboldal populizmusát.

Tajani szerint az EU-nak saját hadseregre van szüksége
Olcsóbb is lenne, mint 28 hadsereget fenntartani, amelyek nagyjából ugyanazt csinálják.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Daniel Kopatsch

Ajánlott videó

Olvasói sztorik