Nagyvilág

Tajani szerint az EU-nak saját hadseregre van szüksége

Olcsóbb is lenne, mint 28 hadsereget fenntartani, amelyek nagyjából ugyanazt csinálják.

Az Európai Uniónak hosszú távon saját hadseregre van szüksége – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a Der Spiegel című német lapnak adott interjúban, amelyből csütörtökön közöltek részleteket hírügynökségek.

Mint mondta, jelenleg az uniónak 28 hadserege van, „amelyek többé-kevésbé mind ugyanazt csinálják”.

A védelmi téren történő fokozott együttműködéssel az unió pénzt takaríthatna meg, „a globális szintéren pedig aktívabban és erősebben léphetne fel”. Az Európai Parlament elnöke azzal is érvelt, hogy közös uniós külpolitika nem lehetséges közös védelmi stratégia nélkül.

Tajani hangsúlyozta: mindennek az EU következő költségvetésében is tükröződnie kell.

Az Európai Bizottság szerdán 1279,4 milliárd euró kötelezettségvállalást tartalmazó hosszú távú költségvetést javasolt a 2021-2027-es időszakra. Az EB a kiadásokkal összefüggésben részben a határvédelem, a bevándorlás, a belső biztonság, illetve a kutatás-fejlesztés terén jelentkező megnövekedett feladatokra hivatkozott. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik