Nagyvilág

Kapaszkodjon meg: Magyarország papíron beérte Németországot a munkanélküliségi adatokkal

Magyarország beérte Németország munkanélküliségi rátáját, az elért eredmények kormányzati és nemzetgazdasági szempontból is büszkeségre adnak okot - mondta Simon Attila, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken a KSH legfrissebb adataira reagálva.
Korábban a témában:

Ezek szerint 2018 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 67 ezerrel többen, azaz 4 millió 435 ezren dolgoznak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A munkanélküliek átlagos létszáma pedig 29 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent.

Simon Attila arról beszélt, hogy belső átrendeződés van a munkaerőpiacon, azzal együtt, hogy egyre magasabbak a bázisadatok. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, azaz a versenyszférában 125 ezerrel többen dolgoznak, ami úgy jöhetett létre, hogy egy év alatt 42 ezren elhagyták a közfoglalkoztatást, és 15 ezerrel kevesebben dolgoznak külföldön.

Ezek a számok jobban mutatják, hogy mennyire dübörög a magyar munkaerőpiac

– fogalmazott, hozzátéve: a sokat kritizált közfoglalkoztatási program gyümölcse kezd beérni.

Abnormális, de kénytelenek vagyunk külföldieket felvenni
Évek óta a csapból is a munkaerőhiány folyik, mégsem történik semmi, ami megoldaná a helyzetet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szintén kiemelte, hogy kimagasló volt a foglalkoztatás bővülése év elején, 2010-hez képest így 756 ezerrel több embernek van munkája, ebből főként a kormány piacot támogató foglalkoztatáspolitikájának hatására 600 ezer munkahely a hazai versenyszférában jött létre. A munkanélküliség évtizedes mélyponton, továbbra is négy százalék alatt, 3,9 százalékon áll.

Hozzátették, hogy a növekedést nagyban segítették a kormány által indított Munkahelyvédelmi akció kedvezményei, az Ifjúsági garancia program, a hatéves bérmegállapodás és a további munkaerőpiac-élénkítő intézkedések. A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a magyar munkaerőpiaci reformoknak, a gazdaságfejlesztő programoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a minimálbérek érdemi emelésének, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak – olvasható a tárca közleményében.

Mindeközben a németeknél

Szinte ezzel egy időben jött ki az MTI-ben egy hír, miszerint Németországban az elemzők által vártnál kevésbé csökkent a munkanélküliek száma áprilisban, miközben a munkanélküliségi ráta nem változott, maradt a rekordalacsony szint.

A német szövetségi munkaügyi hivatal (BA) pénteken azt közölte, hogy áprilisban 7 ezerrel, 2 millió 370 ezerre csökkent szezonális kiigazítással a munkanélküliek száma az előző havihoz képest, amikor 18 ezer volt a mérséklődés.

Elemzők nagyobb, 15 ezres csökkenést vártak áprilisra.

A munkanélküliségi ráta a márciusival megegyező, 5,3 százalék maradt, ami a legalacsonyabb arány az 1990-es német újraegyesítés óta.

Orbán: Minden fiatalnak kell egy jó szakma vagy hasznos diploma
A miniszterelnök a Szakma Sztár Fesztiválra látogatott el.

Kiemelt kép: MTI/Marjai János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.