Eljárást indított Alberto Fujimori volt perui elnök ellen a főügyészség azzal a váddal, hogy hivatali ideje (1990-2000) alatt öt nőt sterilizálásra kényszerítettek.
Luis Landa főügyész elrendelte a bűnügyi eljárás megindítását Alberto Fujimori és három volt egészségügy-minisztere ellen, akiket azzal vádolnak, hogy ők álltak Mamérita Mestanza, Celia Ramos és három másik nő kényszersterilizálása mögött, akik halálos kimenetelű sérüléseket szenvedtek a beavatkozás következtében
– közölte Milton Campos, az áldozatok hozzátartozóinak ügyvédje.
Landa főügyész a nyomozást lezáró rendeletében meggyőződését fejezte ki, hogy elegendő tény áll a rendelkezésére, hogy megvádolja Fujimori volt elnököt, volt minisztereit, Mariano Costát, Eduardo Yongot és Alejandro Aguainát, valamint más tisztségviselőket, mondta Milton Campos.
A legtöbb áldozat szegény családból származó, kecsua nyelvet beszélő, falvakban élő nő volt. Az áldozatok 15 éve tettek feljelentést az ügyben. 2015 novemberében a perui kormány elrendelte a sterilizálásra kényszerítettek országos listájának összeállítását.
A Fujimori-kormány 1996-ban indított családtervezési programja lehetővé tette a petevezeték elkötését. A politika célja a születések számának csökkentése és a gazdasági fejlődés előmozdítása volt.
A 2016-os elnökválasztási kampányban Keiko Fujimori, a volt elnök lánya ígéretet tett a kényszersterilizálást elszenvedett nők kárpótlására, de nem ismerte be az apja hibáját.
Pedro Pablo Kuczynski, a 2016-os választás győztese „emberiesség elleni bűncselekménynek” nevezte a kényszersterilizálás gyakorlatát, és ígéretet tett az áldozatok kárpótlására. Hatalomra kerülése után több mint másfél évvel az áldozatok még egy fillért sem kaptak. Kuczynski márciusban lemondásra kényszerült, amiért decemberben amnesztiában részesítette a korrupció és az emberi jogok megsértése miatt 25 évi börtönre ítélt, 79 éves Fujimorit.
Kiemelt kép: HO / Peruvian Judiciary / AFP