Nagyvilág

Több mint 1 millió eurós korrupcióval vádolnak egy volt román minisztert

Több mint egymillió euró értékű kenőpénz elfogadásáért bűnvádi eljárás indult Romániában Sebastian Vladescu volt pénzügyminiszter ellen, miután Klaus Iohannis román államfő jóváhagyta kedden a korrupcióellenes ügyészek erre vonatkozó kérését.

Az ügyészek hat nappal ezelőtt kérvényezték az elnöktől, hogy hagyja jóvá a Vladescu elleni bűnvádi eljárást, ugyanis a volt kormánytagok ellen csak az elnök engedélyével indulhat büntetőjogi vizsgálat.

A korrupcióellenes ügyészek szerint 2005 és 2014 között Vladescu és más közhivatalnokok, parlamenti képviselők összesen 20 millió euró kenőpénzt kértek egy külföldi konzorciumtól, amely a Bukarest és a Konstanca közötti vasúti pálya felújítását végezte el. A kivitelezési szerződést 2005-ben írták alá, a román állam végül több mint egymilliárd euróból újította fel a vasúti pályát. Az ügyészség szerint az állami vasúti társaság a szerződés értékének több mint 13 százalékával fizetett többet.

A vádhatóság szerint az egymillió euró a Vladescu által irányított vagy hozzá közel álló, adóparadicsomokban bejegyzett cégekhez került fiktív szerződések révén. Az egyik gyanúsított Ionut Costea, a román Eximbank volt igazgatója, aki az ügyészek szerint 4 millió eurót kapott.

Sebastian Vladescu 2005 és 2007 között, majd 2009 és 2010 között volt pénzügyminiszter.

Kiemelt kép: Sebastian Vladescu (b), Europress/GERARD CERLES/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik