Nemrég kiderült, hogy Soros György alapítványa Budapestről Berlinbe költözik. Az Abcúg viszont most azt írja, hogy ez nem fogja érinteni az itteni civileknek adott támogatásokat, és a körülbelül százfős budapesti stábot sem fogják kirúgni. A körülbelül száz embernek egyébként hatvan százaléka magyar, mert ez nem csak budapesti, de regionális központ is.
Csontos Csaba, az alapítvány szóvivője nem erősítette meg, hogy hivatalos döntés született volna a költözésről, de szerinte, ha a parlament elfogadja a Stop Soros törvénycsomagot, ez egy reális forgatókönyvnek tűnik.
A szóvivő szerint nem látni olyan folyamatokat, amelyek azt segítenék, hogy maradjanak.
Amíg nem fogadja el a parlament a tervezetet, nem bonyolódnék találgatásokba. De ha ebben a formájában, vagy, ahogy Rogán Antal utalt rá, egy még szigorúbb formában elfogadják, a költözés egy nagyon erős opció
– mondta Csontos, aki szerint azért éppen Berlinbe mennének, mert az
a nyitottság, a szabadság és a sokszínűség fővárosa.
A szóvivő szerint a költözés nem feltétlenül jelenti a dolgozók elbocsátását, több opciót is felkínálnak majd nekik, de további részleteket arra az időre ígért, ha véglegessé válik a költözésről szóló döntés.
Ez valamikor a törvény elfogadása körül várható
– mondta.
Nekünk az a legfontosabb, hogy garantáljuk az itt dolgozó emberek személyes biztonságát, mert nagyon rosszul élik meg, hogy ellenségnek állítják be őket”.
Arra a kérdésre, hogy a költözéssel nem járulnak-e hozzá a kormány civilellenes kampányának sikerességéhez, a szóvivő azt mondta:
Nem vagyunk politikai aktorok, nem tudjuk megakadályozni a törvény elfogadását. Az, hogy Magyarország az orosz és a török útra lépett, teljesen független attól, hogy mi, vagy az általunk támogatott civilek mit tesznek és mondanak.