Nagyvilág

Trump ott is hagyná Kim Dzsongunt

Ha nem gyümölcsözőek a tárgyalások Kim Dzsongunnal, akkor otthagyom

– fogalmazott Donald Trump amerikai elnök az észak-koreai vezetővel esedékes tárgyalásairól szerda este Abe Sindzo japán kormányfővel tartott sajtótájékoztatóján Floridában.

Trump kifejtette, hogy mindent megtesz azért, hogy tárgyalásai az észak-koreai vezetővel világraszóló sikert hozzanak, de ha úgy látja, hogy eleve nem lehetnek sikeresek, akkor el sem megy a találkozóra. Leszögezte, hogy Washington mindaddig folytatja a lehető legnagyobb nyomásgyakorlást, amíg Észak-Korea fel nem számolja atomfegyverzetét.

Kim Dzsongunnal tárgyalt a CIA vezére
Mike Pompeo a közelmúltban Észak-Koreában járt.

A sajtóértekezleten a japán kormányfő szintén kifejezte meggyőződését, hogy fenn kell tartani a nyomásgyakorlást Észak-Koreára. Abe Sindzo bátorítónak mondta, hogy Donald Trump a Kim Dzsongunnal folytatandó megbeszéléseken felveti majd az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok ügyét. Trump elnök megerősítette, hogy nem csupán ezt, hanem az Észak-Koreában fogva tartott három amerikai ügyét is szóba hozza majd az észak-koreai vezetőnek.

Észak-Korea már korábban elismerte, hogy az 1970-es-80-as években elrabolt 13 japán állampolgárt. Japán szerint azonban az elrabolt, és remények szerint még életben lévő, japán állampolgárok száma 17.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPApool/Mike Theiler)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik