Nagyvilág

Szijjártó: Soros meg akarja büntetni a magyar embereket

Soros György hétfőn Brüsszelbe utazott, ahol a Európai Bizottság alelnökével folytatott megbeszélést.

Több se kellett Szijjártó Péternek, aki a Luxembourgban, az uniós tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében azt mondta,

Soros György brüsszeli tárgyalásain a magyar emberek megbüntetését akarja elérni, mert a magyarok nem az ő jelöltjeire, hanem a bevándorlást elutasító Fideszre szavaztak.

Arról is beszélt, szerinte Soros György nem akarja elfogadni a magyar választás eredményét.

Gyakorlatilag szóról szóra ugyanezt emelte ki Hollik István KDNP-s politikus is. Ő az MTI-nek úgy nyilatkozott,

Soros György azért érkezett Brüsszelbe, hogy megbüntesse Magyarországot; nem tudja elfogadni és nem is veszi tudomásul a magyar választások eredményét.

Europress / Andrew Toth / Getty Images for Physicians for Human Rights / AFP

Úgy látja, a zárt ajtó okán is lehet arra következtetni, hogy arról egyeztettek, a választások után miként fokozzák a nyomást Magyarországra, hogy ránk erőltessék az akaratukat.

Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a biztosokkal tartott találkozók ténye minden esetben nyilvános, hozzáférhetőek az interneten is elérhető bizottsági naptárban is.

A bizottság a legnagyobb átláthatóság pártján áll, nincs takargatnivalója

– mondta.

Winterstein emlékeztetett arra, hogy a bizottság pénteken már nyilatkozott Soros György brüsszeli megbeszéléseivel kapcsolatban. Az akkor nyilatkozó szóvivő, Margarítisz Szkínász hangsúlyozta, hogy Soros György és Frans Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Az eszmecserék a bizottság álláspontja szerint egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, hogyan lehetséges összetartani az uniós tagországokat.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Kisbenedek Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik