Nagyvilág

Megkérdezték Macront, hogy akarja Orbán Európáját újjáépíteni

Emmanuel Macron megválasztása első évfordulóján közel háromórás televíziós interjút adott a francia BMFTV és a Mediapart újságíróinak az Élysée-palotában vasárnap este.

A kimerítő beszélgetés utolsó fél órájában Macron lendületes előadást tartott a radikalizálódott iszlamisták hazatoloncolásáról, úgy általánosságban a migrációról, és arról, hogy újjá akarja építeni Európát.

Igen ám, de ekkor az egyik újságíró feltett neki egy teljesen egyszerű kérdést: hogyan akarja ezt csinálni olyan kommunista utódállamok társaságában, akik egyetlen menekültet sem fogadnak be Orbán Viktor Európájában?

Sajnálatosnak tartom. Egyetlen általa vallott értéket sem tartok magaménak. De ott van, megválasztották

– válaszolta Macron, majd azzal folytatta, hogy Európában virágzanak az illiberális demokráciák.

Olyan demokráciákat látok, ahol a lakosság körében egyfajta fáradtság uralkodott el, hozzászoktak a gyengeségeikhez, az igazságtalansághoz, az egyenlőtlenséghez. A populizmust erkölcsileg elítélik, de nem keresik az okait. Az illiberális demokráciákban pedig azt mondják, ezek az emberek gyengék, ne tartsuk többé tiszteletben a demokráciát, indítsunk támadást a független bírók és ügyészek ellen

– tette hozzá a francia elnök.

Azt is elmondta, ő pontosan ezért akar erős és élénk demokráciát látni a saját hazájában.

Úgy gondolom, lehet egyszerre erősnek és demokratának lenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik