Nagyvilág

Trump csapást mért Szíriára, Amerika szerint ez egyszeri alkalom volt

Elrettentésnek szánták a vegyifegyverek bevetésével szemben.

Három kormányzati létesítményt bombázott Szíriában szombatra virradóra az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország. Ezzel reagáltak arra, hogy a múlt héten több tucatnyian vesztették életüket egy feltételezett vegyifegyver-támadásban a lázadók utolsó erődítményeként szolgáló Dúmában. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint nem tudni katonai vagy civil áldozatokról, de egyes jelentések szerint Homsznál három civil megsérült – tudósít a BBC.

Donald Trump amerikai elnök a barbarizmus és brutalitás elleni jogos erőbevetésnek nevezte a támadást, amelynek célja, hogy elrettentésül szolgáljon a vegyi fegyverek előállítása, terjesztése és felhasználása ellen.

Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke felsorolta, hogy milyen létesítményeket támadtak. Az egyik egy damaszkuszi tudományos kutatóközpont, amely összefüggésbe hozható vegyi és biológiai fegyverek előállításával. A másik egy vegyifegyver-raktár Homsz mellett, a harmadik pedig ugyancsak egy raktár, egyben fontos parancsnoki állás ugyancsak Homsz közelében.

A Reuters hírügynökség idézte egy, a szíriai rezsim oldalán álló milícia parancsnokát, aki szerint más célpontokat is találat ért, de ezt egyelőre nem erősítették meg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezetnek ugyancsak több megtámadott létesítményről van tudomása.

James Mattis amerikai védelmi miniszter szerint egyszeri támadásról van szó. Dunford közölte, hogy az Egyesült Államok előre jelezte a légicsapásokat Oroszországnak azon a kommunikációs csatornán, amelyet arra a célra létesítettek, hogy elkerüljék az összetűzést.

Theresa May brit miniszterelnök szerint a támadás célja nem a rezsimváltás, de a katonai erő alkalmazásának nem volt gyakorlati alternatívája.

A szíriai állami hírügynökség a nemzetközi jog arcátlan megsértéseként értékelte a nyugati bevetést, és újfent tagadta, hogy Szíria vegyi fegyvereket vetett volna be. A szíriai elnöki hivatal szombaton reggel rövid videót tett közzé, amelyen Bassár el-Aszad elnök megérkezik hivatalába, kommentárként ezt írták hozzá: „A rendíthetetlenség reggele”.

A támadást Vlagyimir Putyin orosz elnök a leghatározottabban elítélte, Szíria fő szövetségeseként Oroszország katonai megtorlással fenyegetett, ha az orosz erőket támadás éri. A BBC moszkvai tudósítója rámutatott, hogy Vlagyimir Putyin, bár kifejezte országa felháborodását, azzal, hogy Oroszország hangsúlyozta, hogy saját katonai erejét nem fenyegette a támadás, nem tűnik jelentősnek az orosz válaszcsapás veszélye.

Angela Merkel német kancellár szükségesnek és arányosnak nevezte a katonai bevetést, de kizárta, hogy országa csatlakozna ahhoz. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pedig azzal jelezte támogatását, hogy közölte: akik vegyifegyvert vetnek be, azokat felelősségre kell vonni. A katonai szövetség szombaton rendkívüli ülést tart, ahol az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország tájékoztatja a többi tagállamot. (Kiemelt kép: Europress / AFP / SANA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik