Nagyvilág

Lerakétáztak egy repteret Szíriában

Rakétatámadás ért egy katonai repülőteret a szíriai Homsz tartományban, több katona halálát és sebesülését okozva - jelentette hétfőn hajnalban a SANA hivatalos szíriai hírügynökség, az Egyesült Államokat gyanítva a támadás mögött.

A SANA egy név nélkül nyilatkozó katonai forrás alapján azt írta, hogy a szíriai légvédelemnek sikerült nyolc légi célpontot megsemmisítenie.

A támadásban többen meghaltak vagy megsebesültek

– mondta a forrás a hírügynökségnek. A szíriai televízió pedig arról számolt be, hogy a környék lakossága hangos robbanásokat hallott.

Egyelőre nem tudni, ki hajtotta végre a rakétacsapást, amely két nappal azután történt, hogy Damaszkusz mellett, a lázadók által feladni szándékozott kelet-gúta Dúmában szombaton több mint 70 ember halálát okozta egy állítólagos vegyifegyver-támadás.

A Pentagon cáfolta, hogy az Egyesült Államok hajtotta volna végre a Homsz tartomány keleti részén található T-4 elnevezésű katonai repülőtér elleni légicsapást. A támadásra néhány órával azt követően került sor, hogy Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett a Dúma lakosságát szombaton ért vegyifegyver-támadásról, és a francia elnöki hivatal nyilatkozata szerint lépéseik egyeztetéséről állapodtak meg. Donald Trump előzőleg azt hangoztatta, hogy a vegyi támadásért valakinek nagy árat kell majd fizetnie.

A védelmi minisztérium jelenleg nem folytat légicsapásokat Szíriában

– közölte a Pentagon.

Mindazonáltal továbbra is szorosan figyelemmel követjük azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyek a vegyi fegyvereket bevetők elfogására és felelősségre vonására irányulnak Szíriában és másutt

– tették hozzá.

A Szíriával szomszédos Libanon médiájának egy része szerint az ország észak-keleti határának térségében élők azonosítatlan sugárhajtású repülőgépeket észleltek az égen a kora hajnali órákban, ami arra utal, hogy a támadást Izrael hajthatta végre. A libanoni közlésekről hírt adó dpa német hírügynökség azonban ezt nem tudta más forrásból megerősíteni.

Az EFE spanyol hírügynökség jelentésében emlékeztetnek arra, hogy február 18-án izraeli repülőgépek támadták ugyanezt a repülőteret, ahol az Emberi jogok Szíriai Központja (OSDH) elnevezésű emigráns megfigyelő csoport szerint a szír és az iráni kormány erői, valamint a libanoni Hezbollah erői összpontosulnak. A SANA hírügynökség akkor az “izraeli ellenséget” nevezte meg az említett támadás elkövetőjeként, miután a légvédelem lelőtte a támadó repülőgépet.

Az el- Majadín libanoni tévé beszámolója szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet erői a kormánycsapatok állásait támadták hétfőn Homsz tartományban, ahol az a légi bázis is van, amelyet a rakétacsapások érték. A keletkezett veszteségek mértékéről egyelőre nem érkeztek jelentések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik