Nagyvilág

Vegyi támadás érhette Dúmát, sok a halott

Legalább negyven ember halt fulladásos halált a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térség legnagyobb városa, Dúma ellen végrehajtott vegyi támadás következtében – állította szombati jelentésében az al-Dzsazíra pánarab televíziós hírcsatorna, nem tudni azonban, hogy a harcoló felek közül melyik vetette be a mérges klórgázt, az állami média pedig a vegyi támadás tényét is tagadja.

Az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció ugyanakkor azt állította, hogy több mint száz halottja van a támadásnak.

A szíriai lázadók utolsó erődítményeként szolgáló városban a Fehérsisakosok (White Helmets) nevű híres szíriai mentőcsapat tagjai segédkeznek a mérgezést szenvedett túlélők ellátásban. A csapat tagjai holttestek fotóit mutatták a sajtónak, az áldozatok között sok gyermek is van. A Fehérsisakosok szerint civil lakosok százai szenvedtek mérgezést a vegyi támadás következtében, egy helyi önkéntes orvos elmondta, hogy csaknem ezer ember légzési nehézségekkel küszködik. A halottak száma emelkedhet – tette hozzá.

A SANA szíriai hírügynökség jelentése szerint nem is történt vegyi támadás, e forrás szerint az erről szóló hírek a lázadók által terjesztett “koholmányok”, melyek célja megállítani a kormányerők nyomulását.

/ AFP PHOTO / AFP PHOTO AND SYRIA CIVIL DEFENCE / HO / === RESTRICTED TO EDITORIAL USE – MANDATORY CREDIT “AFP PHOTO / HO / SYRIA CIVIL DEFENCE” – NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS – DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS ===

Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap elhangzott  Úrangyala-imádság (Angelus) után elítélte a szíriai gáztamádást, amit a pusztítás megbocsájthatatlan eszközeként minősített. Kijelentette: “nincs olyan, hogy jó vagy rossz háború. Semmi, de semmi sem igazolja az ilyen pusztító eszközök bevetését a védtelen emberek és a lakosság ellen”.

Pénteken több nap után először ismét összecsapások voltak Dúma térségében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns aktivista szervezet szerint a szíriai légierő – orosz támogatással – mintegy negyven csapást mért a városra és környékére, ennek következtében 27 ember, köztük öt gyerek életét vesztette, többtucatnyian megsebesültek. A szíriai állami televízió megerősítette, hogy “megtorló csapásokat” mértek a lázadókra, mert ők előzőleg rakétával támadták meg a főváros több kerületét, és megöltek két lakost.

Szombaton a szíriai orosz békéltetőközpont parancsnoka közölte, hogy a Dzsejs al-Iszlám iszlamista lázadószervezet újraindította hadműveleteit a szíriai kormányerők ellen, miután új vezetők vették át a hatalmat benne.

Dúma a kelet-gútai térségben fekszik, és a lázadók évek óta lőtték onnan Damaszkuszt. A kormányerők orosz légi támogatással február 18-án offenzívát indítottak ellene. Március 5-én az orosz békéltetőközpont megállapodást kötött Abu Humammal, a Dzsejs al-Iszlám egyik korábbi – immár félreállított – vezetőjével a békés lakosság, a lázadók és családtagjaik elszállításáról a szomszédos Aleppó tartományba. Azóta több mint 33 ezer ember – jórészt polgári lakos – hagyta el a várost.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik