Nagyvilág

Nem ússza meg Sarkozy, ülhet a vádlottak padjára

Nem elég, hogy a vád szerint Kadhafitól fogadott el kampánypénzt, még egy bírót is meg akart vesztegetni.

Bírósági eljárás vár Nicolas Sarkozy volt francia államfőre korrupciós és egyéb vádak miatt – írja a BBC News a francia médiára hivatkozva. Az ügy középpontjában egy 2014-es rögzített telefonbeszélgetés áll, ami bizonyíthatja, hogy Sarkozy egy másik ügyében bírákat akart megvesztegetni. A bíró, Gilbert Azibert és Sarkozy akkori ügyvédje is bíróság elé áll, de mindannyian tagadják bűnösségüket.

A másik ügy, ami miatt puhítani akartak bírókon, Moammer Kadhafi megölt líbiai vezérhez kapcsolódik. A vádak szerint Sarkozy annak idején kampánytámogatást kapott fű alatt Líbiából. Sarkozy a nyomozások idején nem volt benne biztos, mit tudnak róla a hatóságok, ezért próbálta Azibert-t meggyőzni, hogy adjon ki információkat, cserébe pedig Monacóban kapott volna valami pozíciót. Érdekesség, hogy Sarkozy álnéven, Paul Bismuth-ként telefonált neki. Az ügyről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

A líbiai diktátor bőröndben küldhetett eurómilliókat Sarkozynek
Súlyos kampányfinanszírozási botrányba keveredett Nicolas Sarkozy volt francia elnök, akit kedden reggel őrizetbe vettek hazájában. Mi van a rovásán és milyen kilátásai lehetnek a magyar felmenőkkel rendelkező politikusnak?

(Kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik