Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kalandos úton megszerzett bizonyítéka vezetett a szíriai atomreaktor lebombázáshoz 2007-ben – jelentette a Háárec című újság csütörtökön.
Tamír Pardo, aki a légicsapás idején a Moszad elnökhelyettese volt, egy konferencián szerdán rávilágított, hogy annak idején a Moszad értesülése igazolta és bizonyította be, hogy Damaszkusz észak-koreai segítséggel atomreaktort épít.
Előzőleg Ámosz Jeldin, a katonai hírszerzés akkori főnöke a katonai rádióban szintén a maga szervezetének követelte a dicsőséget a sikeres akcióért, ugyanis szerinte a 2006 végén, 2007 elején általuk megszerzett értesülés volt döntő a kérdésben.
Abban az évben, március elején ugyanis Ibrahím Otmán, a szíriai atomenergia-tanács vezetője Bécsbe utazott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség konferenciájára. Egyik alkalommal, amikor egy ülésen vett részt, a Moszad ügynökei behatoltak szállására, és alig egy óra alatt kimásoltak minden adatot az ott hagyott személyes számítógépéből.
Körülbelül 35 fényképet találtak a szíriai sivatagban lévő titokzatos épületről. A hírszerzők gyorsan megfejtették az anyagot: a képek a reaktor belsejét mutatták, hengerekkel, szabályozórudakkal és koreai munkásokkal. Nem maradt semmi kétség, plutónium előállítására alkalmas reaktor készült észak-koreai segítséggel, és az építkezés előrehaladott szakaszban volt.
Az anyagot még aznap dekódolták, és már másnap reggel nyolc órakor találkozott Meir Dagan, a szervezett akkori elnöke Tel-Avivban a miniszterelnökkel. Hamarosan együtt Washingtonba utaztak, ahol eldőlt, hogy Izrael egyedül, az Egyesült Államok nélkül, katonai akcióval számolja fel az atomlétesítményt.
A 2007 szeptemberi sikeres katonai művelet ellenére az izraeli lapok azt is felvetik, hogy hírszerzési fiaskóként is értelmezhető, hiszen Izrael szeme láttára, közvetlen szomszédságában öt-hat évig észrevétlen maradhatott a szíriai nukleáris program, szinte a létesítmény teljes elkészültéig.