Nagyvilág

Rossz beteget tolt be az agyműtétre, amnéziás lett

Március elején írtuk meg, hogy egy nairobi kórházban nem a megfelelő beteg agyát műtötték meg: egyiküknek fejéből egy vérrögöt kellett volna eltávolítani, másikuk egy szimpla duzzanat miatt feküdt bent. Azonban az azonosító cetliket összecserélték, így rossz beteg ment a műtőbe.

A BBC szerint egy kenyai nővér beismerte, hogy ő tolt be rossz embert az agyműtétre, a hibát pedig a túlterheltségével magyarázta.

Mary Wahome csak azután jött rá kapitális hibájára, amikor a sebészek közölték vele, hogy nem találják a páciens fejében a vérrögöt.

A véletlenül megoperált betegnél emlékezetkiesés, amnézia állt be.

A szerdai meghallgatásán a nővér azt mondta, amikor belépett a kórterembe, felolvasta a páciens nevét, valaki azonnal válaszolt, ő pedig habozás nélkül ráírta a nevét a szalagra, majd rátűzte azt a beteg ruhájára.

A baleset napján 61 betegre mindössze 3 nővér jutott. Az incidens miatt négy orvost is felfüggesztettek.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Simon Maina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik