Nagyvilág

11 évvel azelőtt készült közös fotó a házaspárról, hogy megismerkedtek

2010 júliusában mindössze néhány méterre állt egymástól Xue és Ye, akik 11 évvel később ezer kilométerrel arrébb, egy másik városban ismerkedtek meg, majd egymásba szerettek, írja a The Guardian.

A házaspár ugyanazon a napon látogatta meg a Május Negyedike teret a kínai Csingtao városában. Xue az édesanyjával járt a helyszínen, akik akkor esett át egy műtéten és lelki feltöltődésre volt szüksége. Jelenlegi férje, Ye, akit akkor még nem is ismert, szintén azzal a turistacsoporttal látogatott a településre-

A két fiatalról ugyanabban a pillanatban készült két különböző fotó a téren álló központi szobrok előtt, de még csak egymás nevét sem tudták.

2011-ben ismerkedtek meg, de ekkor még mindig fogalmuk sem volt róla, hogy korábban már találkoztak egymással.

A téren készült felvételek a napokban kerültek elő a fiókból, Xue pedig észrevette, hogy az anyja által készített képen a Ye áll a háttérben.

Amikor megláttam a fotót, annyira meglepődtem, hogy libabőrös lett az egész testem

– nyilatkozott a férj.

Mint minden hasonló csodaszámba menő történet, az ő sztorijuk is viharszerűen söpört végig a közösségi médiában. A pár barátai azt mondják, ez a tökéletes bizonyíték, hogy egymásnak lettek teremtve.

A szerelmeseknek azóta ikerlányaik születtek és azt tervezik, hogy visszatérnek Csingtaóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik