Nagyvilág

Öt nappal a mérgezés után is súlyos állapotban van az orosz ügynök

A brit belügyminiszter szerint akkor lehet következményekről beszélni, ha már tudják, honnan származott az idegméreg.

Továbbra is súlyos állapotban van az az egykori orosz kettős ügynök, akit múlt vasárnap idegméreggel betegítettek meg az angliai Salisbury-ben. A 66 éves Szergej Szkripalt és lányát, a 33 éves Juliját intenzív osztályon ápolják azóta, hogy öntudatlan állapotban találtak rájuk egy padon.

Amber Rudd belügyminiszter pénteken ellátogatott a helyszínre, ahol most a nyomozók sátra fedi a padot, ahonnan Szkripalt és lányát kórházba vitték. A rendőrség szerint szándékosan mérgezték meg őket egy ritka méreggel, amit a szakértők már azonosítottak, így meg lehet állapítani azt is, hogy honnan származik. Azt azonban eddig nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen anyagról van szó.

A belügyminiszter szerint azután lehet következményekről beszélni, ha már tudják, honnan származik az idegméreg. Oroszország londoni nagykövetsége a Twitteren azt közölte, hogy egyetért ezzel, és felelős politikai megközelítésnek tartja. Korábban brit politikusok már felvetették Oroszország felelősségét.

Szkripalékon kívül 21 ember került kórházba, akik kapcsolatba kerülhettek az idegméreggel, de már csak egy nyomozót, Nick Baleyt ápolnak – ő volt az első rendőr, aki a helyszínre ért. Az ő állapota súlyos, de már tud beszélni – árulta el a belügyminiszter. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik