Nagyvilág

Magyar orvos látta el a megmérgezett orosz kémet és lányát

Épp egy Magyarországról kivándorolt orvos ügyelt az angliai Salisbury kerületi kórház sürgősségi osztályán, amikor bevitték az idegméreggel megmérgezett Szergej Szkripalt és lányát, írja a Magyar Nemzet.

Závori László a lapnak elmondta, 2014-ben kezdett el az intézményben dolgozni. A vasárnap délutáni műszak már a vége felé tartott, amikor kaptak egyhívást, hogy úton van feléjük egy fiatal, súlyos állapotban lévő nő.

Nagyon ritka idegmérget kaphatott a volt orosz kém
Részleteket nem közöltek az anyagról.

Először csak két civil érkezett meg a mentővel, ekkor még nem merült fel, hogy vannak további érintettek is. Az egész teljesen normális rutinellátásként indult.

Az első meglepetés az volt, hogy nem egy, hanem két beteg érkezett, nyilvánvaló volt, hogy mindketten valamilyen szer hatása alatt állnak, de először azt hitték, valamilyen drog- vagy gyógyszer-túladagolásról van szó.

A két beteg jelenleg is az intenzív osztályon van, állapotuk továbbra is kritikus.

A magyar orvos főként Szkripal lányával foglalkozott, ő volt rosszabb állapotban, de az édesapja is két méterre feküdt az orvostól.

Különböző speciális tesztekből, a tünetekből, illetve a kezelés által kiváltott változásokból is lehetett következtetni, hogy idegméregről van szó.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / Chris J Ratcliffe

Ajánlott videó

Olvasói sztorik