Nagyvilág

Duterte inkább nyugdíjba menne, mint hogy diktátor legyen

Legalábbis ezt mondta azok megnyugtatására, akik szerint be akarja betonozni a hatalmát.

A Fülöp-szigetek elnöke szerdán igyekezett eloszlatni azokat az aggodalmakat, hogy diktátorrá válna, és élete végéig kapaszkodna a hatalomba. Kijelentette: szeretné elérni célját, hogy föderális állammá alakítsa országát, majd még elnöki ciklusa vége előtt visszavonulna.

Rodrigo Duterte a föderális államban látja a megoldást az egyre nagyobb jövedelmi szakadékra, a regionális kormányzatok megerősítésére és az ország sokszínűségéhez való alkalmazkodásra. Egy hónappal ezelőtt 19 tagú bizottságot állított fel alkotmányjogászokból, akiknek az a feladatuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonló föderális berendezkedés tervét kidolgozzák.

Egyesek felvetették, hogy az alkotmánymódosítást Duterte arra is fel kívánja használni, hogy magánál tartsa a hatalmat 2022 után is, amikor lejár hatéves megbízatása. Ám a 72 éves elnök kijelentette: erre neki már nincs energiája. „Le fogok mondani 2020-ban, nem várom meg 2022-t” – jelentette ki. Hozzátette:

Öreg vagyok már. Nincs több ambícióm. Tényleg pihenni szeretnék.

A jelenleg hatályos Fülöp-szigeteki alkotmányt 1987-ben vezették be azután, hogy vértelen forradalomban elűzték az ország diktátorát, Ferdinand Marcost. Az azóta tett alkotmánymódosítási kísérletek elbuktak, mert a civil és vallási szervezetek is fenyegetve látták azt az államberendezkedést, amit azért dolgoztak ki, hogy még egyszer senki ne betonozhassa be a hatalmát Marcoshoz hasonlóan. Duterte viszont szakértők szerint sikerrel járhat, népszerűsége és elsöprő kongresszusi többsége miatt is. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik