Az NBC szerint Donald Trump egyik újabb volt kampánymenedzsere vallhatja magát bűnösnek, miután Robert Mueller különleges ügyész megvádolta. Gates-et még októberben vádolták meg Paul Manaforttal együt.
A vádpontok között banki csalás, adócsalás, pénzmosás szerepel. Robert Mueller összesen 32 rendbeli bűncselekmény miatt emelt vádat, miután tavaly már vádat emelt a két férfi ellen pénzmosás gyanúja miatt, valamint azért, mert ukrajnai tevékenységükkel egyikük sem regisztráltatta magát külföldi ügynöki munkát végzőként.
Az új vádirat egyik pontja szerint mind Manafort, mind Gates 2010 és 2014 között a valódinál jelentősen kevesebb jövedelmet vallott be az adóhivatalnak. A Trump-kampány két volt munkatársát azzal is gyanúsítják, hogy mintegy 20 millió dollár értékben banki csalást követtek el, amikor Manafort három különböző bankkölcsönt vett fel a házaira. Ezenkívül több mint 30 millió dollárnyi – elsősorban ukrajnai megbízatásokból származó – jövedelem tisztára mosását is a számlájukra írják.
Elemzők szerint egyik vádpontnak sincs közvetlen köze a Mueller-bizottság vizsgálatainak eredeti feladatához: az elnökválasztási kampányba történt állítólagos orosz beavatkozás feltárásához. Robert Muellernek azonban felhatalmazása van arra, hogy ha a bizottság vizsgálódásai során bármilyen jellegű – nem a vizsgálat tárgyához tartozó – bűncselekményre bukkan, akkor megindíthatja a vádeljárást.
A különleges bizottság vizsgálatai elsősorban Paul Manafort és Rick Gates ukrajnai lobbitevékenységére irányultak. A két tanácsadó ugyanis 2006 és 2015 között az előző ukrán kormányok és Viktor Janukovics volt elnök megbízására dolgozott Ukrajnában. Manafort 2016-ban öt hónapig volt Donald Trump kampánymenedzsere, Rick Gates pedig a kampány helyettes vezetője volt.