Nagyvilág

Autóbusz zuhant egy szakadékba Peruban

Letért az útról és mintegy 100 métert zuhanva a földbe csapódott szerdán egy autóbusz Peru déli, hegyvidéki részén – közölték hivatalos források.

A balesetben legalább 44 ember életét vesztette, húszan megsebesültek.  

A dél-perui Arequipa régió egy egészségügyi illetékese korábban 22 halottról számolt be, később 35 halálos áldozatról szóltak a hírek. A hatóságok szerint félő, hogy a halálos áldozatok száma növekedhet.

Jacqueline Choque, a regionális önkormányzat polgári védelmének vezetője elmondta, hogy legalább 20 ember sérült meg a balesetben, az üzemeltető Rey Latino szerint a buszon mintegy 45 ember utazott. A baleset a Panamericana Sur országúton, Ocona körzetében történt.

Pedro Pablo Kuczynski perui elnök Twitter-üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és beszámolt arról, hogy minden szükséges intézkedést megtettek az áldozatok kimenekítéséért és mihamarabbi kórházba szállításáért.

Peru útjain gyakoriak a balesetek, 2016-ban több mint 2600-an vesztették életüket a dél-amerikai ország közútjain, idén ez volt a második legnagyobb buszbaleset az országban.

Január elején legalább 52 ember halt meg abban a szerencsétlenségben, amelyben a mélybe zuhant egy autóbusz a tengerparti sziklákon kanyargó országútról. Az eset a Panamericana Norte országúton, a Limától mintegy 70 kilométerre északra lévő Pasamayo településnél történt, egy olyan veszélyes szakaszon, amelyet a helyiek csak „Ördögkanyarnak” hívnak. Ez a baleset az elmúlt négy évtized egyik legtöbb halálos áldozatot követelő közúti balesete volt Peruban.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/STRINGER

Ajánlott videó

Olvasói sztorik